Csapdában a kubai macsó: nincs több pénz a faágon
címlapsztori
1/10
Egyre kétségbeesettebben próbál pénzhez jutni VV Cristofel. A kubai macsó most a ValóVilág beszavazó show-ján viselt pólóját bocsátotta licitre.
- A pólóra kaptam egy nyolcvanezer forintos ajánlatot, de még feljebb akarom tornázni az árat, legalább százötven-kétszázezerre - kezdte a kubai macsó az Új Ásznak.
Mint köztudott, a fiatal fiút az RTL Klub több millió forintra perelte szerződésszegés miatt, amiért az egykori villalakó a konkurens csatornának adott interjút. Cristofel megbántva érzi magát, amiért cserbenhagyta őt anyacsatornája.
- Egy olyan eljárást indítottak ellenem, ami nagyon sok volt. Fáj, amit tettek velem, az RTL egyáltalán nem állt mellettem a Veronika ügyben, ezért mentem a TV2-höz, hogy megvédjem magam - nyilatkozta a fiatal fiú, aki számított rá, hogy hűtlen lépésének lesz következménye.
- Nyilvánvaló volt, hogy be fognak perelni. Minden álmom, hogy visszakerüljek az RTL-hez, és már bánom, ami történt, de ezt az összeget nem is tudnám és nem is szeretném kifizetni. Az ügyvédem segít és a TV2 is mellém fog állni ez ügyben. Hallottam egy-két dolgot, hogy lehet, be tudnék kerülni - árulta el Cristofel.
A TV2 szóvivője röviden, tömören mondta el véleményét a hírrel kapcsolatban. - Nem számolunk Cristofellel - kommentálta Koltay Tamás.
Az egykori villalakó addig is fellépésről fellépésre jár, népszerűsíti fantasztikus nyári slágerét és hamarosan zumba oktatóként is debütál.
Forrás: STOP/Új Ász |
STOP

címkék
RTL, ValóVilág, VV5, VV Cristofela rovat további hírei
Nagyon kellett ez már Tóth Gabinak
Nemzetközi sztár állt ByeAlex rajongói közé
Cserpes Laurának mindent újra kell tanulnia a pasikról
Frissen élezett ekével szántottak Rubint Réka lelkébe
Szandiból kitörtek a könnyek - nem megrendezett jelenet volt
Udvaros Dorottya kirúgásra számított, de maradhat
Sikerült kirúgatnia