"Eltapos és tönkretesz" - Megfenyegették Zalatnay Cinit
címlapsztori
1/10
Facebook üzenőfalán mondott köszönetet Zalatnay Sarolta mindazoknak, akik kiálltak mellette a tavaly kirobbant botránya óta, amelynek a végére immár pont került. Az énekesnő harag helyett most már terveire szeretne koncentrálni, ügyvédje azonban hamis vád miatt készül feljelentést tenni a Cinit beperlő alapítvány elnöke ellen.
Megszüntette az eljárást az ügyészség Zalatnay Sarolta ellen, a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény - tájékoztatta az Új Ászt dr. Medveczky Mihály, Cini védője.
Az énekesnőt tavaly jelentette fel egy állatvédelmi alapítvány elnöke, mert állítása szerint kölcsönt adott Zalatnaynak, amit nem fizetett vissza. A közel egy évig tartó nyomozás és kihallgatások nem vezettek eredményre, végül az énekesnő verziója nyert. Cini mellett számos állatvédelmi alapítvány kiállt, bizonyítva több évtizedes önzetlen munkáját az állatokért.
- Örülök, hogy az elismert és megbűnhődött botlásom nem ad állandó okot arra, hogy megtaláljanak ilyen vádakkal - mondta Sarolta. - Az alapítvány elnökére nem haragszom, annak ellenére sem, hogy nyilvánosan közölte: eltapos és tönkretesz a családommal együtt. Szeretném lezárni ezt az ügyet, és a zenére koncentrálni, mivel komoly terveim vannak - árulta el Cini.
Úgy tűnik azonban, a korábbi feljelentőre mégis várhat kellemetlenség. - Ígéretemhez híven irodám készíti a büntetőfeljelentést, mivel hamisan vádolták meg Zalatnay Saroltát bűncselekmény elkövetésével - tette hozzá az ügyvéd.
Forrás: STOP/Új Ász |
STOP

címkék
Zalatnay Sarolta, énekes, bíróság, ügyvéd, feljelentésa rovat további hírei
A barátok Angelina Jolie életéért aggódnak
Pötyi bejósolta a lottó ötöst
Gubás Gabi leesett a színpadról
Jakupcsek Gabriellának nem mindegy
Mary Zsuzsi a briliánst kedvelte leginkább
Legendás zenészekkel nyitott a pesti Hard Rock
Rihanna nem lesz Whitney Houston