Elvetették: VV Fecóék túl vannak az abortuszon
Hiába a segítség, VV Fecóék mégis az abortusz mellett döntöttek. Bár mindenkinek mást jelent a segítség, Fecó hálás Kiss Norbertnek, Schmitt Pál egykori hivatalvezetőjének felajánlásáért, mégsem szeretné segélyekből nevelni a harmadik gyermekét.
- Sajnos nincs más lehetőségünk. A segítségről nem szívesen beszélnék, mert nevetséges dolgokat mondott az úriember. Átküldte azokat a papírokat, amiből kiderül, hogy milyen szociális juttatásokra van lehetőségünk, ha három gyermekünk van. Erre szülni? - panaszkodott Angéla, VV Fecó felesége az Új Ásznak. - Valóban nagy reményeket fűztünk hozzá, de hiába. A beavatkozás néhány órán belül megtörténik, már úton vagyok a kórházba, de Fecó nem tudott elkísérni, mert a gyermekekre kellett vigyáznia. Lelkileg nem könnyű ezen túltennem magam, de már úgy vagyok vele, hogy minél hamarabb essek át végre rajta - szögezte le Angéla.
A napilap megkereste az édesapát is, aki egy nagyobb lakás lehetőségének jobban örült volna.
- Nehéz ez az egész. Mi sem számoltunk azzal, hogy Angéla állapotos lesz, a körülmények pedig a jelen pillanatban nem a legjobbak. A segítséggel kapcsolatban csak annyit tudok mondani, hogy Kiss úr szociális segélyekről küldött nekünk e-mailt, amiben le voltak írva a pontos számok és az is, hogy a családi pótlék mit jelent akkor, ha még egy gyermekünk születik. De mi nem szeretnénk szociális alapra gyereket vállalni - szögezte le Fecó.
- Jó dolog, hogy szeretett volna segíteni nekünk, s bár pénzt nem akartam kérni, mert az úgyis elfogy, de ha egy nagyobb lakás megszerzésében tudott volna segíteni, akkor biztosan máshogyan alakultak volna a dolgok - mondta a ValóVilág legutóbbi szériájából megismert pécsi fiatalember, aki a műtét után beszámolt felesége állapotáról.
- Angéla idegileg, lelkileg teljesen kikészült. Most próbálok a kedvében járni és kedveskedni, de ha napokon belül nem javul az állapota, akkor pszichológushoz kell vinnem! - zárta beszámolóját az egykori valóságshow-hős.
Forrás: STOP/Új Ász |
STOP

címkék
RTL, ValóVilág, VV5, VV Fecó, család, gyermek, abortusz, kórháza rovat további hírei
Ha nagyon kell sietni a WC-re...
Botrány! Ciciből szopizott anyatejet a műsorvezető - Videó
Deutsch Anita fejben már messze jár
Tatár Csilla mit titkol a férje elől?
Súlyos balesetet szenvedett DJ Dominique
Keleti Györgyit ájulásig verték
Nacsa Olivér alkoholista is lehetett volna