2014. szeptember 30. kedd | 40. HÉT | 273. NAP | 21:55 | JEROMOS, BECSE

Kálmán Olga soha nem mondaná azt

2010. augusztus 02. | 19:16
Határozott, kemény nő, szereti az egyenes beszédet. Kálmán Olga nem sokkal negyvenéves kora előtt vállalt még egy gyermeket, aztán hamar visszament dolgozni. Akinek már van egy nagy lánya, nehezen vág bele az újabb gyermekvállalásba. Vajon a szerkesztő-műsorvezetőt mi indította erre?

"Amikor megismerkedtem a második férjemmel és jött a nagy szerelem, akkor először a gyors döntés született meg arról, hogy legyen közös gyerek. Tavalyelőtt meg is született Marci, most négytagú a család, velünk él a 18 éves Luca lányom is. A férjemnek egyébként van fia és lánya is" - mondja Kálmán Olga, akinek a párja Hoffmann György televíziós rendező. Ilyenkor felmerül a kérdés, ha két szakmabeli köt házasságot, akkor munka után is "szakmáznak"?

"A foglalkozásunk elég speciális, és ezt csak az tudja igazán megérteni, elfogadni, aki szintén benne van. Otthon is megbeszéljük a szakmai kérdéseket, és ez nekünk így jó."

Kálmán Olga számos szakmai díj birtokosa, de tudja, nem dőlhet hátra. S hogy mit tart a szakma csúcsának?

"Soha nem mondanám azt, hogy a szakma csúcsán vagyok. Az olyasmit jelentene, hogy már csak rosszabb jöhet. Szeretem azt, amit most csinálok, mert érdekes munka, és minden nap új kihívást jelent."


Forrás: STOP/Fanny   |   STOP

címkék
Kálmán Olga, műsorvezető


a rovat további hírei
VV Seherezádé szakmát váltott Jane Fonda tragikus titka A Barátok közt sztárja nagyon hálás Egy vagyonért szexel Kelemen Anna Pásztor Anna: Nekem ez egy jutalomjáték volt Galambos Lajos: az irigység beszélt a zsűritagokból "Hobbiszakács vagyok"


FRISS HÍREK Több friss hír »
2014.09.30. 21:50
VV Seherezádé szakmát váltott
2014.09.30. 21:37
Nem szeretnek fizetni Európában
2014.09.30. 21:30
310 forintot ért egy euró az este
2014.09.30. 21:22
A Kecskeméthez igazolt Laczkó Zsolt
2014.09.30. 21:10
Egyre ergyább a rubel
2014.09.30. 21:00
Jane Fonda tragikus titka
2014.09.30. 20:48
A nap, amikor nem tetszett tizenkét hinta a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak
2014.09.30. 20:35
Nyugdíjaskorú drogtermesztőket fogtak Borsodban
2014.09.30. 20:24
Egymillió éves Európa legvénebb tava
2014.09.30. 20:10
A Barátok közt sztárja nagyon hálás
2014.09.30. 19:58
Félezer gyógyszer ára változik
2014.09.30. 19:44
Négygólos döntetlen Siófokon
2014.09.30. 19:30
Négyeskarambol Szentesnél: kamion, kisteherautók és busz is törött
2014.09.30. 19:20
Egy vagyonért szexel Kelemen Anna
2014.09.30. 18:47
Súlyos baleset Celldömölknél - tűzoltók emelték ki az autó egyik utasát
2014.09.30. 18:43
MSZP: társadalmi hűtlen kezelés, amit a Fidesz művelt
2014.09.30. 18:30
Pásztor Anna: Nekem ez egy jutalomjáték volt
2014.09.30. 18:18
Buszon koncertezik a Pannon Filharmonikusok Zenekar
2014.09.30. 18:11
Cserbenhagyás
2014.09.30. 18:09
Almával kampányolt a Blahán az LMP
2014.09.30. 17:54
Nem tetszik a Zöldeknek Navracsics Tibor
2014.09.30. 17:40
Galambos Lajos: az irigység beszélt a zsűritagokból
2014.09.30. 17:23
A zene, mint lételem
2014.09.30. 17:17
Kedden öt számban győzött Hosszú Katinka Hongkongban
2014.09.30. 17:03
Kétezer milliárdon karcol a franciák államadóssága
2014.09.30. 16:50
"Hobbiszakács vagyok"
2014.09.30. 16:30
Folyamatosan vizsgálni kell a politikusok vagyonosodását az LMP szerint
2014.09.30. 16:16
Izmos reggele volt a tőzsdének a világ másik felén
2014.09.30. 16:12
A rezsicsökkentés sem segít
2014.09.30. 16:00
Azt állítja, tőle lopták a Jégvarázst!
TOP HÍREK
1/5
fotó, videó
CHF / HUF
257.14

címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Julianna már a télre készül
Vállára omló hajfürtjei és gyönyörű barna szeme, elveszi minden férfi eszét.
Catherine a természetes szépség
Szereti megmutatni, természetes szépségét és kifejezetten büszke arra, hogy minden porcikáját a természettől kapta.
A forróvérű Veronica
Ne tévesszen meg a bájos kislányos tekintet, Verinoca egy férfifaló nő.