Kétségbeesetten küzdött az énekesnő - hiába
Katy Perry és Russell Brand házassága hivatalosan is véget ért - válásukat hétfőn mondta ki a bíróság.
A válókeresetet a humorista adta be még tavaly decemberben, mindössze 14 hónappal a lagzi után, amire Indiában került sor 2010 októberében. Brand válóokként kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozott.
A válás részleteiről a felek könnyen megegyeztek, mivel egyikük sem követelt semmit a másiktól. És bár az összes szükséges papírt beadták már februárban, a bürokrácia malmai ott is lassan őrölnek, így további 6 hónapba került, mire a bíróság pontot tett az ügy végére - írta az E! News.
A popsztár a közelmúltban kitálalta tönkrement házassága fájdalmas részleteit a Katy Perry: Part Of Me című dokumentumfilmben. Ebben arról beszél, hogy ő kétségbeesetten küzdött a kapcsolat megmentéséért, de kettejük zsúfolt és összeegyeztethetetlen beosztása túl nagy falatnak bizonyult.
- Én egy nagyon romantikus lány vagyok, aki még mindig hisz ebben az egész tündérmesében. Azonban egy dolog a szerelem és egy egészen másik az, hogy sikerül-e belőle működő kapcsolatot varázsolni. Én mindent megtettem érte, mégse jött össze - panaszolja az énekesnő.
Szerző: wa | egyéb írások a szerzőtől » |
STOP

címkék
Katy Perry, zene, énekes, Russell Brand, humorista, válása rovat további hírei
Eszenyi Enikő: ez igazán ritka alkalom
Mahó Andrea tudja, hogy idővel kisüt a nap
Kristóf jól érzi magát rosszként
Nagy Ferót heti kétszer másfél órás "kezelés" tartja életben
Brad Pitt csúnyán leszólta a nejét
Már a színházigazgató is Détárék válásáról beszél
Stohl a következőkben csalódott: Orbán, Kövér, Áder...