Kiderült: a ValóVilág lakója úgy iszik, mint a gödény
címlapsztori
1/10
VV Gergőnek pincér és szakács végzettsége van, így amíg a villában volt, ő uralta a konyhát és nap, mint nap különleges finomságokkal kényeztette játékostársait. A Dukai fiú a Star magazinnak mesélt csínytevéseiről.
- Seri a vadas és a gyümölcsleves nagy rajongója. Kinga nagy nyitottsággal belekóstolt mindenbe, ami szegénykémen meg is látszik. A pörköltön nevelkedett Fecónak majdnem minden étel újdonság volt, és gyermeki lelkesedéssel fogadott mindent. Csabáról a mértéktelen falánkság és a huszonnégy órás zabálás jut eszembe. Úgy él az emlékeimben, hogy mindig van valami a kezében, amit majszol, vagy éppen a hűtőnél bogarászik - emlékezik a ValóVilág5 játékában töltött időről VV Gergő, aki Shadit megviccelte.
- Az iszlám miatt teljes mértékben tartotta, hogy nem eszik sertéshúst, de azt mondta: inkább ne szóljunk neki, ha valamiben van sertés is, mert ha úgy fogyasztja el, hogy nem tud róla, akkor nem bűn. Előfordult, hogy "véletlenül" mégis belekerült a kajájába sertés, és akkor úgy tálaltuk neki, hogy "Jó étvágyat, Shadi!" Érdekes, hogy az alkohol sem megengedett, mégis úgy iszik, mint a gödény.
Forrás: STOP/Star |
STOP

címkék
VV Gergő, VV Shadi, ValóVilág, RTLa rovat további hírei
Nem mehet étterembe Gordon Ramsay magyar hangja
Előkerült a Terminátor 3 sztárja - drogelvonón van
Horváth Éva most fenékre és lábra gyúr
Görög Zita elgondolkodott egy új férfi bemutatásán
Megszületett Várkonyiék kisbabája
Bódi Guszti a kritikus pillanatban a gyerekeire gondolt
Johnny Depp: nincs nagyobb bűn annál...