2013. május 22. szerda | 21. HÉT | 142. NAP | 12:45 | JÚLIA, RITA

Megfelelési kényszerrel küzd a Megasztár döntőse

2012. március 26. | 05:35
Farkas-Jenser Balázs először futott neki a Megasztárnak, s reméli, sokáig eltart még szereplése. A versenyző elárulta: egyáltalán nem tart a kritikáktól, sőt! Várja, hogy a zsűri véleményével bombázza.

- Imádtam színpadon állni! Volt, akinek kiszáradt a szája, volt, aki éhes lett, volt, aki elnémult, nekem pedig az ujjam bizsergett. Éneklés közben volt egy olyan része a dalnak, amikor nyugtatnom kellett magam: hé, még előadás van, ne érezd ennyire jól magad! - mesélt első színpadi élményéről Farkas-Jenser Balázs, aki úgy érzi, egy álom része már teljesült azzal, hogy bekerült a Megasztár hatodik szériájának döntős mezőnyébe.

- Nagyon jó érzés mind a produkcióban, mind pedig a hotelben lenni a többiekkel. A hotelek nem olyan helyek, ahol az ember hosszan tartózkodik, nekem is új helyzet, hogy nem magam mosom a dolgaimat, nem én mosogatok, nem én takarítok: szokatlan, de tetszik. Folyamatos a pezsgés körülöttünk, kevés embernek van lehetősége ezt megtapasztalni, én borzasztóan élvezem! - magyarázta a döntős versenyző, aki eddig szinte csak pozitív kritikát kapott a zsűritől.

Mester Tamás ugyan féltette Balázst a rockzenétől, ő azonban ezt sem negatív véleményként értékelte, hanem kihívásként, amivel új színt mutathatott meg magából.

- Én alapvetően picit megfelelés-kényszeres fiú vagyok magammal szemben. Ahogy visszanéztem az első szereplésemet, aláhúzogattam a hibáimat, mint egy nyelvtandolgozatban. Folyamatosan keresem azokat a dolgokat, amik nekem nem feleltek meg és ennek megfelelően senki kritikájától nem tartok, mert tudom, hogy öncélúan nem kritizálnak, innentől pedig értelmét vesztené, hogy féljek tőlük. Sőt nagyon várom a kritikáikat - mosolygott a 21 éves fiú, aki Falusi Mariannt, Bochkor Gábort, Bereczki Zoltánt és Mester Tamást is ugyanúgy kedveli.


Szerző: Borsos Zsuzsi   |  egyéb írások a szerzőtől »   |   STOP

címkék
Farkas-Jenser Balázs, Megasztár, TV2


a rovat további hírei
Koós János ezt is megteheti - Akkor miért ne? Andy Vajnának két dolog nem számít: az idő és a pénz Ezért tűnt el Kálmán Olga a képernyőről Ismét gondok vannak Várkonyi András szívével Újra padlón a csalfa sztár? Egy idős hajléktalan nőt hord magával a színész "Én biztosan nem tennék ilyet" - ByeAlex kinyitotta a száját
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
230.46

szavazás
Megvenné az olcsóbb csempész-cigit?
Igen Nem Nem tudom
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: metart
Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.
Fotó: novoporn
Antennaként állnak szét a mellbimbói - Fotók 18+
Jade ügyvédnek készül,de egyelőre csak főnöke dolgozószobájáig jutott.