2013. május 22. szerda | 21. HÉT | 142. NAP | 08:18 | JÚLIA, RITA

"Meghíztam. Na és?" - Molnár Anikó ismét itt van

2012. augusztus 04. | 18:58
Két évvel ezelőtt tűnt el Molnár Anikó a nyilvánosság elől. Az éveken át tartó szereplés, botrányos kapcsolatai és állandó súlyingadozása miatt az egykori Nagy Ő teljesen elvesztette magát, ezért döntött úgy, hogy titokban Amerikába költözik és ott kezd új életet. Hónapokig találgatta mindenki, hova tűnhetett, majd szép csendben megfeledkezett róla a nyilvánosság.

Váratlan hazatérésével most újra az újságok címlapjaira került, azonban korábbi élete már nem hiányzik neki. Új terveiről a Mokka stúdiójában beszélt.

- Kint mindent megtanultam a sminkes szakmáról, a maszkmesterségről, amit csak lehetett. Hiányzott a családom, az otthonom, ezért jöttem vissza. Már most vannak felkéréseim, tárgyalok is már több munkáról, a legmeglepőbb megkeresésem mégis egy lánytól jött, aki tőlem szeretné kitanulni a szakmát - kezdte a beszámolót az egykori VV-s.

- A valóságshow után teljesen elvesztettem önmagam, most azonban nagyon jól érzem magam a bőrömben. Amióta hazajöttem, azzal támadnak, hogy felszedtem pár kilót, de már nem érdekel. Nagyon jól vagyok! Ez a szakma önbizalmat és magabiztosságot adott nekem - mesélte Anikó, aki már azt sem bánja, hogy egykori "barátait" elvesztette.

- Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány barátom maradt, de ők legalább tényleg igazi barátok. Jelenleg párkapcsolatom sincs, átadtam magam az élet sodrásának, jön, ha jönnie kell, addig is csak magamra koncentrálok - idézi az egykori celebet az Új Ász.


Forrás: STOP/Új Ász   |   STOP

címkék
Molnár Anikó, Nagy Ő, valóságshow, reality, celeb, karrier, túlsúly, párkapcsolat


a rovat további hírei
Egy idős hajléktalan nőt hord magával a színész "Én biztosan nem tennék ilyet" - ByeAlex kinyitotta a száját "Nem kell barátnő!" Megoldódhat a különös baleset rejtélye: van egy szemtanú Esze ágában sincs megtenni a szépségnek Nem sokat tökölnek, az egyszer biztos Nem viccelt a doki: orális szexet írt fel receptre
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
233.09

szavazás
Utólag hogy látja ByeAlex szereplését?
Gáz volt Rendben volt Jobb volt, mint vártam
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: metart
Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.
Fotó: novoporn
Antennaként állnak szét a mellbimbói - Fotók 18+
Jade ügyvédnek készül,de egyelőre csak főnöke dolgozószobájáig jutott.