Öngyilkos akart lenni a ValóVilág sztárja
címlapsztori
1/10
Az Új Ásznak szólalt meg először Márki Zsuzsi, miután két hete szombaton önkezével próbált véget vetni az életének. Egy törött pohárral vágta fel az ereit egy étteremben. A kiérkező mentőknek sikerült megmenteni az egykori táncoslány életét, annak ellenére, hogy rengeteg vért vesztett.
A fiatal lány inkább botrányaival, mint valóvilágos szereplésével maradt meg a köztudatban. Első balhéja már a játék ideje alatt megtörtént, amikor kizárták őt a negyedik ValóVilágból, mert rátámadt az egyik társára. Ezt követően egy újságírót vert meg, majd a mostanival együtt két öngyilkossági kísérlete volt. A fiatal lány a hírek szerint sokáig élt a drogok mámorában, azonban most talán sikerül visszatalálnia a normális életbe, Zsuzsi ugyanis végre belátta, hogy segítségre van szüksége.
- Köszönöm szépen, jobban vagyok. Kezelésekre járok, segítenek a doktorok, valamint a családom is mellettem áll. Már sokkal nyugodtabb vagyok. Egyelőre nem szeretnék beszélni arról, ami történt, ahhoz még túl friss a dolog. Még nem vagyok rá készen. Most csak magamra szeretnék koncentrálni és arra, hogy rendbe jöjjek. De még egyszer köszönöm, tényleg sokkal jobban érzem magam - nyilatkozta a napilapnak szűkszavúan az egykori villalakó.
Forrás: STOP/Új Ász |
STOP

címkék
RTL, ValóVilág, VV4, VV Zsuzsi, Márki Zsuzsi, playmate, modell, szexi, öngyilkossága rovat további hírei
Hűvösvölgyi Ildikó lelkébe gázoltak
Tóth Gabi még sosem volt ennyire besózva
A színész a melegházasságokért harcol
Néhány "rasszista bunkó" meggyalázta a színész sírját
Magdi anyushoz foggal-körömmel ragaszkodtak, de hiába
A győztes elhagyja a Földet - DiCaprioval együtt
"Gyönyörű nagy melleim voltak"