Óránként kétszázezer: Dubajba ment szexelni a magyar pornós
Eve Hell neve ismerős lehet a hazai felnőttfilmek kedvelőinek, de az Egyesült Arab Emírségek olajsejkjeinek is. A magyar lány ugyanis ha nem forgat, akkor dubajozással keresi a kenyerét. Elmondása szerint az arab országban hemzsegnek a magyar lányok, akik ha ügyesek, akár kétszázezret is kereshetnek óránként.
Sokak szerint haldoklik a hazai pornószakma, mivel szinte minden film letölthető már az internetről, így senki sem vásárol szexfilmeket. A pornószínésznők kénytelenek más munka után nézni. Így tett Eve Hell is, aki a Tutti Frutti Partynak adott interjújában elmondta, hogy már kétszer járt az arab országban, ahonnan tömött zsebekkel tért haza.
- Dubaj központja a legnépszerűbb. Az üzleti negyedben rengeteg lány bérel apartmant, és oda csalogatja internetes hirdetéssel a klienseit - mondta a pornós, aki szerint csak az menjen Dubajba, aki kellően bátor és körültekintő. - 300 euró (90 ezer forint) az alap, de a színvonalasabb hoszteszeknél 600-at is megadnak egy-egy óráért, emellett rengeteg extra szolgáltatásért még további összegeket lehet elkérni - magyarázta Eve Hell, majd hozzátette: akad, amikor több napra bérelnek ki az üzletemberek egy lányt, ez főleg akkor fordul elő, ha fiatal, szőke, kék szemű és karcsú modellről van szó. Állítólag nincs szex mindig, néha csak reprezentálni kell a hölgyeknek, bár igaz, a ruha azért így is lekerül.
- Egyszer öt lánnyal meztelenre vetkőzve kellett volna napozni a golfpályán, napernyők alatt. Ugyan nem lőttek ránk golflabdákkal, mint a rémtörténetekben, de kellemetlen élmény, mivel a rucinkat elvitték és estig nem is kaptuk vissza. Folyamatosan fotóztak és videóztak minket, rengeteg fotót csináltak rólunk különféle helyeken meztelenül, fához támaszkodva, fekve, egyenként és csoportosan - idézi az Új Ász a filmest, aki egyébként több ismert magyar hölggyel is találkozott már hasonló munkákon, de a békesség kedvéért nem nevesítette őket.
Forrás: STOP/Új Ász |
STOP

címkék
Dubaj, Eve Hell, luxus, pornó, szex, prostitúció, pénza rovat további hírei
Az RTL-sztár rokonai túlélték a repülőgép becsapódását
Csúnyán megalázta feleségét Alec Baldwin
Depardieu boldogan fizet adót
Kovács Patrícia most áll utoljára színpadra
Demcsák Zsuzsa egy fegyelmivel megúszta a kegyeletsértést
Koós János ezt is megteheti - Akkor miért ne?
Andy Vajnának két dolog nem számít: az idő és a pénz