2013. május 18. szombat | 20. HÉT | 138. NAP | 21:13 | ALEXANDRA, SZANDRA

Összeomlott a Barátok közt fiatal sztárja

2012. július 18. | 08:40
Aradi Balázs az első pillanatban tragédiaként élte meg, hogy nem vették fel a színművészeti egyetemre, hiszen leghőbb vágya volt, hogy ott tanulhasson, ám a harmadik rostán kiesett, így összeomlott. A Barátok közt fiatal színésze ugyanakkor szívből örült barátja, Barna Zsombor sikerének.

- Nagyon szerettem volna bejutni. Talán ez is lehetett a baj. Amikor felolvasták azoknak a nevét, akiknek sikerült és nem hallottam köztük az enyémet, fel sem fogtam. Valami összetört bennem, tragédiaként éltem meg. Az emberek gratuláltak egymásnak, boldogok voltak, én meg leültem egy padra és átgondoltam, hogy mi történt. Otthon a zuhany alatt elsírtam magam. Rengeteg érzelem, feszültség halmozódott fel bennem, és az ott mind kijött belőlem - mondta a hot! magazinnak Aradi Balázs, aki később értesült arról, hogy a Barátok közt másik fiatal tehetségét, Barna Zsombort felvették a bábszínész szakra.

- Azonnal felhívtam és gratuláltam neki. Jó barátok vagyunk. Zsombi idősebb nálam, én most érettségiztem, először próbálkoztam, nekem nem olyan gáz - vigasztalta magát a kis színész.


Forrás: STOP/Hot   |   STOP

címkék
RTL, Barátok közt, sorozat, Aradi Balázs, színész, egyetem, továbbtanulás, oktatás, karakter


a rovat további hírei
Súlyos lelki sebeket cipel az RTL sztárja Nyugi, Csobot Adél még nem várandós Homonnay Zsoltot kidobták Ismét Détárék házasságáról kering a rosszízű pletyka Cseke Katinka arab szerelmével nyaralt Elkapták a sztárt - 23 millió az óvadék Stohl megint parkolópályára került
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
234.56

szavazás
Elegendő a pedagógus és egészségügyi béremelés?
Igen Nem Porhintés az egész
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Vörös, szeplős és nagyon ért a szexhez - Fotók 18+
Elle nem mehet a napra, mert szeplői azonnal lángra kapnának.
Fotó: actiongirls
Semmit sem takar a bőrmelltartó - Fotók 18+
Kathy Lee rutinos pornós bombázó, most mégis szólóban mutatja meg magát.
Fotó: babes
Megnyílt a punci-kilátó - Fotók 18+
Emily kedvenc kikapcsolódása a kirándulás - de szigorúan csak a szex után.