Szabó Zsófinak nem a luxushotelről szól
címlapsztori
1/10
Szabó Zsófi jó kondiban van, sportszenvedélye egy újabb eszközzel egészült ki. A Jóban Rosszban sztárja ugyanis biciklit vásárolt, s most épp a Balaton körül rója a köröket.
- Múlt héten vettem egy biciklit, másnap pedig el is mentem a barátaimmal a Szentendrei Skanzen felé, bicikliztünk vagy 60 kilométert. Most is nagy bringázásban vagyunk, épp Füreden. Voltunk Tihanyban és Veszprémbe is szeretnénk elmenni az állatkertbe - mesélte a STOP-nak Szabó Zsófi, aki barátaival és két éves kislányukkal vágott neki a túrának.
- A szállásunk Alsóörsön van egy bungallós kis környezetben. Nyári tábor feeling, ami tök jó. Nagyon élvezem, hogy nem az ötcsillagos hotelről szól a nyaralás, hanem aktívan pihenünk. Naponta 60-80 kilométert tettünk meg. A barátnőm GFlex tréner, úgyhogy esténként még edzettünk is. A kislányuk is nagyon jól viseli az utat, ha nagyobb lesz, azt tervezzük, hogy körbe tekerjük a teljes Balatont - árulta el a Jóban Rosszban sztárja.
- Régóta edzem, a kondim megvan és az étrendem is tartom. Igaz, megálltunk egy cukrászdánál is, úgyhogy egy kicsit becsalok fagyival, de ennyi tekerés mellett belefér - mosolygott Zsófi, aki később is szeretne majd még pihenni.
- A Jóban Rosszban forgatásai augusztusban szünetelnek, július 27-én pedig lesz még egy előadásom Francia négyes címmel: Gregor Bernadettel, Harsányi Gáborral, Szabó Mátéval, Német Kristóffal játszom. Úgyhogy pihenés, forgatás, sportolás vár rám a nyáron - tette hozzá a csinos színésznő.
Szerző: Borsos Zsuzsi | egyéb írások a szerzőtől » |
STOP

címkék
TV2, Jóban Rosszban, sorozat, Szabó Zsófi, színész, karakter, nyaralás, Balaton, kerékpár, sporta rovat további hírei
Nagyon kellett ez már Tóth Gabinak
Nemzetközi sztár állt ByeAlex rajongói közé
Cserpes Laurának mindent újra kell tanulnia a pasikról
Frissen élezett ekével szántottak Rubint Réka lelkébe
Szandiból kitörtek a könnyek - nem megrendezett jelenet volt
Udvaros Dorottya kirúgásra számított, de maradhat
Sikerült kirúgatnia