VV Cristofel élő adásban balhézott - Videó
címlapsztori
1/10
VV Cristofel és a Hip Hop Boyzból ismert Kalocsai Krisztián beszélgettek a testépítésről és a szteroidok használatáról a TV2 Mokkájában. A kubai macsó láthatóan nem tudta magát türtőztetni és többször is meglepetést okozott a műsorvezetőknek és a nézőknek élő adásban.
Kalocsai Krisztián nem támogatja a szerek szedését, míg VV Cristofel kamerák előtt sem tagadta, hogy szúrja magát az izomnövekedés érdekében. Sőt, bevallotta azt is, milyen hatással vannak rá a szteroidok.
- Az elmúlt két hétben beszúrtam magamnak ezzel a kis injekcióval a jobb kis popómba és elkezdtem érezni a hatását. Egy kicsit erősebb lettem, nagyobbak lettek az izmaim, de egy kicsit rosszul lettem tőle. Úgy éreztem agresszív, dühöngő vadállat lettem - kezdte VV Cristofel, aki orvost nem keresett fel az eset után, Kárász Robi szerint viszont nem ártott volna.
A kubai macsó azt mondta: nem akar testépítő lenni, személyi edzője sincs, de már csak a nők miatt is fontos a külső.
- Egy alapformát szeretnék. Nagyon sokat kell még fejlődnöm. Úgy érzem, még itt-ott vizes vagyok, el vagyok zsákosodva, mint látjátok, nem kockás a gyomrom (sic!), úgyhogy elnézést kérek - és máris felhúzta pólóját Cristofel, hasát mutogatva a Mokka műsorvezetőinek és nézőinek.
A kubai macsó láthatóan már kora reggel felpörgött állapotban nyilatkozott. A beszélgetés közben nem egyszer felpattant a fotelből, Tatár Csilla és Kárász Robi többször is kérték, hogy ülve válaszoljon nekik. A 19 éves fiú egyébként azt is megjegyezte, hogy egykori kedvesével, Veronikával kapcsolatos afférja idején még nem használt szteroidokat.
- Akkor még nem volt szuri-muri. Akkor még csak kerestem a magvaimat. Egy pofon volt akkor. Igazán nem akarok belemenni a dolgokba, egyébként meg könnyű testi sértésen vagyok - fűzte hozzá.
Cristofel "bemutatója" ezek után azonban még nem ért véget. A beszélgetés végén élő adásban ismét felpattant a helyéről és lekapta magáról a pólóját, így meztelen felsőtestét mutogatva járkált a kamerák előtt a műsorvezetők legnagyobb meglepetésére.
Szerző: Borsos Zsuzsi | egyéb írások a szerzőtől » |
STOP

címkék
VV Cristofel, Mokka, TV2a rovat további hírei
Kristóf jól érzi magát rosszként
Nagy Ferót heti kétszer másfél órás "kezelés" tartja életben
Brad Pitt csúnyán leszólta a nejét
Már a színházigazgató is Détárék válásáról beszél
Stohl a következőkben csalódott: Orbán, Kövér, Áder...
Falusi Mariann alig tudott járni
Szekeres Nóra rettentően éhes