2015. május 29. péntek | 22. HÉT | 149. NAP | 08:13 | MAGDOLNA, MAGDALÉNA

Wolf Kati édesanyja örül, hogy lánya kiesett az X-Faktorból

2010. november 30. | 06:52
Wolf Kati családja nem bánja, hogy a gyönyörű hangú énekesnő számára véget ért az X-Faktor: országosan ismertté vált és nagyon sokan megszerették, de gyermekeinek is szükségük van rá.

"A lányom erején felül vállalta az X-Faktort, és kissé megviselte, hogy otthon és a versenyben is maximálisan részt vegyen" - mesélte Kati édesanyja a Napi Ásznak. "Nagyobbik kislánya öt és fél éves, ő kicsit nehezebben viselte az anyja hiányát, a kisebbik ugyanis mindössze 11 hónapos. Persze én és Kati anyósa is minden otthoni teendőben segítettünk, mert tudtuk, hogy mennyire fontos neki a verseny" - árulta el az édesanya. Hozzátette: Kati mindeközben nagyon élvezte az egészet, és azt mondta, még olyan áron is megéri neki, hogy belefogyott.

"Az utóbbi hetekben annyira besűrűsödtek az elfoglaltságai, hogy bár minden este otthon aludt, napközben alig látták a gyerekei. Ezért nagyon jó pillanatban esett ki a versenyből: most szüksége van arra, hogy egy kicsit magához térjen és visszaszedjen néhány kilót!" - tette hozzá az énekesnő édesanyja.


Forrás: STOP/Napi Ász   |   STOP

címkék
RTL, X-Faktor, tehetségkutató, Wolf Kati, énekesnő, család, gyermek


a rovat további hírei
Tóth Veráék nepáli áldozatokért énekelnek George Clooney nem is gondol az apaságra Schwarzenegger ráunt Miley-ra? Christian Bale térdsérülést szenvedett Így fog fogyni Molnár Anikó Bővült Majkáék családja Fodor Zsóka négy éve szokott le


FRISS HÍREK Több friss hír »
2015.05.29. 08:05
Majd máskor, egy másik Híradóban...
2015.05.29. 08:00
Egy újabb elgurult fideszes gyógyszer
2015.05.29. 08:00
Az Európa Tanács először vizsgálta az emberkereskedelem elleni magyar fellépést
2015.05.29. 08:00
Elkötelezett a jó minőségű GMO-mentes élelmiszerek mellett Magyarország
2015.05.29. 07:50
Tóth Veráék nepáli áldozatokért énekelnek
2015.05.29. 07:00
Az Elektronikus Levegő- és Zajvédelmi Adattár elkészült
2015.05.29. 06:00
A kormány nem hagyta magára Salgótarjánt
2015.05.29. 05:00
A Győri Rendőrkapitányság vezetőjét leváltották
2015.05.29. 04:00
Betáplálta az adatokat a tervezés modellezéséhez a Roszatom
2015.05.29. 03:00
Az Auchan és a Magyar Termék Nonprofit Kft. magyar termékek népszerűsítéséről kötött megállapodást
2015.05.29. 02:00
A GYSEV Zrt. központi forgalomirányító és ellenőrző rendszert épít ki
2015.05.29. 01:00
Az MSZP szerint négyről öt évfolyamosra kell bővíteni az alsó tagozatot
2015.05.29. 00:00
Nem kapott a magyar államtól a Masterplast semmilyen hitelt, támogatást
2015.05.28. 23:20
Debrecenben illegális dohányüzemet számoltak fel
2015.05.28. 22:40
A lelki-szellemi környezetszennyezés ellen is védekezni kell
2015.05.28. 22:00
Magyarország ismét a Nemzetközi Beruházási Bank teljes jogú tagja
2015.05.28. 21:20
Új ügyvezető igazgató kerül a Beva élére
2015.05.28. 21:02
Babos Tímea a legjobb 16 között vegyes párosban
2015.05.28. 21:00
Kórházszövetség: több pénz kell az egészségügybe a tervezettnél
2015.05.28. 20:50
Porosenko: tárgyalóasztalhoz kell ültetni Moszkvát
2015.05.28. 20:47
George Pataki is indul az amerikai elnökválasztáson
2015.05.28. 20:42
Csányi Sándor nem szavaz Blatterre
2015.05.28. 20:41
Ötmilliárd forintos pénzmosást fedett fel a NAV
2015.05.28. 20:40
George Clooney nem is gondol az apaságra
2015.05.28. 20:40
A kárpátaljai Mezőváriban építtetne Óvodát Hódmezővásárhely
2015.05.28. 20:39
Szerelési hiba miatt zuhant le a repülőgép
2015.05.28. 20:00
Az ÁSZ a közszféra korrupciós kockázatait méri fel
2015.05.28. 19:50
Christian Bale térdsérülést szenvedett
2015.05.28. 19:20
Ismét benyújtja a DK összeférhetetlenségi törvényjavaslatát
2015.05.28. 18:40
Az otthon melege program folytatódik
TOP HÍREK
Döbbenetes fejlemények a Hiszékeny elleni perben A szakképző iskolák átalakulnak A Győri Rendőrkapitányság vezetőjét leváltották Nagyon beszólt a paralimpiai bajnok Dajcstominak Széles kört érint a hitelkiváltás Új ügyvezető igazgató kerül a Beva élére Agymosás köztévé módra Orbán vejének nem kell több közpénz Szekeres Imre: Horn Gyula emlékére Bővült Majkáék családja Kiterjesztette a parlament az ingyenes bölcsődei és óvodai étkeztetést szerdán. Az Auchan és a Magyar Termék Nonprofit Kft. magyar termékek népszerűsítéséről kötött megállapodást Fodor Zsóka négy éve szokott le Betáplálta az adatokat a tervezés modellezéséhez a Roszatom Hiába a Jobbik "cukiságkampánya" Ötmilliárd forintos pénzmosást fedett fel a NAV Debrecenben illegális dohányüzemet számoltak fel A KSH szerint 73 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma Hamarosan földöntúli élet nyomaira bukkanhatnak a tudósok Az MSZP szerint négyről öt évfolyamosra kell bővíteni az alsó tagozatot Megduplázódtak az antiszemita esetek az osztrák fővárosban Újabb országos sztrájk készül Hónapok óta hazudik a kormány Nem kapott a magyar államtól a Masterplast semmilyen hitelt, támogatást A Nébih nyolcezer liter tejet zárolt Imádkozzunk közösen Orbán Viktorért! A lelki-szellemi környezetszennyezés ellen is védekezni kell Rossz állapotban van Omar Sharif Végre valaki elszámoltatja a világ futballszervezetét Hét nemzeti konzultációs kérdés alapján az Együtt népszavazást kezdeményez
1/5
fotó, videó
CHF / HUF
298.67

címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Lorrie imád a puha párnák között pihenni
Nem jön zavarba akkor sem, ha közben villannak a vakuk, kattognak a gépek.
A csodálatos Feeona
Egyszerűen imádja a természetet. El sem tudná képzelni az életét a közelsége nélkül.
A szőke mindig divatos marad
Pláne ha ilyen gyönyörű zöld szemek is társulnak hozzá.