2013. május 22. szerda | 21. HÉT | 142. NAP | 23:46 | JÚLIA, RITA

Levették a burát Kossuth Lajos készletéről - Fotógaléria

2012. szeptember 19. | 18:02
Portisch Lajos és Gyimesi Zoltán nagymester játszott Kossuth Lajos sakk-készletével a reformkori politikus születésének 210. évfordulóján a Nemzeti Múzeumban szerdán.

A kivételes alkalom előtt az 1978-ban sakkolimpiát nyert magyar csapat éltáblása, Portisch Lajos, a nemzet sportolója, kérdésre válaszolva azt mondta, nem remeg a keze, s hozzátette, megfogadta, ha ez bekövetkezik, soha többé nem sakkozik.

A két magyar sakkozó öt, selyemkesztyűben megtett lépés után, a szláv védelem felállítását követően nyújtott kezet egymásnak, hogy véletlenül se essen bántódása a muzeális ereklyének. A készlet használatba vételének különlegességét az is jelzi, hogy a parti befejezését követően Portisch korábbi szekundánsa, a szintén olimpiai bajnok Csom István is lehetőséget kért és kapott egy lépés megtételére.

"Előtte azt mondtam, hogy nem remeg a kezem, de most megérintett Kossuth szelleme. Otthon saját táblámon lejátszok emlékezetes, nagy partikat, s akkor úgy érzem, annak résztvevői is jelen vannak. Lehetséges, hogy Kossuth is itt van velünk" - mondta Portisch Lajos.

"Mint a példa is mutatja, a tárgyak képesek érzelmeket hordozni" - jelentette ki Csorba László, a Nemzeti Múzeum főigazgatója. - "A Nemzeti Múzeum tárgyakon keresztül mutatja be a történelmet, amely itt van velünk."

Az intézmény vezetője az MTI kérdésére elárulta, hogy a jó sakkozó hírében álló Kossuth a könyv formájú táblát, melynek gerincén "Hist of England" felirat áll, az 1850-es évek elején Angliában kapta, miután törökországi száműzetéséből odautazott. A bábuk csontból készültek, s a készletet, amelyet élete végéig magával hordott, Kossuth Lajos fia, Ferenc adta ajándékba a Nemzeti Múzeumnak apja hagyatékából.

A születési évforduló alkalmából az aulában kiállított készlet köré négy asztalra sakktáblákat helyeztek el, hogy a látogatók különleges környezetben játszhassanak ezen a napon. Az egyik táblán Gyimesi egy feladványt rakott ki az érdeklődőknek, melyet két perc gondolkodás után Csom tudott megfejteni.


Forrás: STOP/MTI   |   STOP



további fotók és videók
Mókás: magyarul énekli ByeAlex dalát az izraeli srác Vak komondorral cinkelték Vargát és Simicskót Döbbenet: összedőlt a kastély Kis kutya, nagy kutya, nem ugat hiába - Fotók Mutyifilter - Röpködtek a húszezresek a Fidesz-központnál - Fotók Orbánnak csak emlegetni kellett, a németek már a spájzban vannak - Fotók Détár f-ozik, Nyuszómuszó sza-ozik
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
230.46

szavazás
Megvenné az olcsóbb csempész-cigit?
Igen Nem Nem tudom
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: metart
Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.
Fotó: novoporn
Antennaként állnak szét a mellbimbói - Fotók 18+
Jade ügyvédnek készül,de egyelőre csak főnöke dolgozószobájáig jutott.