2012. május 22. kedd | 21. HÉT | 143. NAP | 19:43 | JÚLIA, RITA
Timothy Ash tárgyalt Fellegivel is

Mikor kezdődhetnek az IMF-tárgyalások?

Londoni elemzői értesülés szerint a magyar kormány arra számít, hogy az európai uniós pénzügy- és gazdasági miniszterek tanácsának (Ecofin) június végi - a konvergenciaprogramot magyar várakozások szerint jóváhagyó - ülése után kezdődhetnek meg a hivatalos tárgyalások az új IMF/EU-programról.
Azt ígérik, hogy nem lesznek új adók - meg is esküdnének rá?
Nagy vita volt az Országgyűlésben az adótörvények módosításáról. Az MSZP szerint a "matolcsyzmus" mérhetetlen és beláthatatlan károkat okoz az országnak. Bár Cséfalvay államtitkár megígérte, hogy nem lesznek újabb adók a most tárgyaltak után, egy szocialista képviselő szerint jobb lenne, ha erre esküt is tenne. Nincs lehetőség adócsökkentésre, sőt rövid távon további adóemelésre van szükség - mondta felszólalásában Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök.
A kormány és bankszövetség közötti megállapodás és a különadótörvény közötti összhang megteremtése, a Széll Kálmán-terv 2.0 megvalósulását szolgáló egyes lépések végrehajtása a célja az adózást érintő törvények módosításának - mondta Cséfalvay Zoltán
Alacsony kulcs mellett jelentős költségvetési bevételt várnak az új adótól
Az új adókból, így a pénzügyi tranzakciós illetékből származó bevételek a következő években hosszútávon biztosítják és kiszámíthatóvá teszik az államháztartás működését - jelentette ki Csizmadia Norbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium tervezéskoordinációért felelős államtitkára a pénzügyi tranzakciós illetékről szóló javaslat általános vitájában kedden a Parlamentben.
Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány elkötelezett a költségvetési hiánycél tartását illetően, ennek érdekében a Széll Kálmán Terv 2.0-ban több új adóintézkedést vezetnek be, az új adókból származó bevételek pedig a következő években hosszútávon biz
Idén 8 ezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Az idén 8 ezer lakást vásárol meg az Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. - mondta a NET működésével kapcsolatos törvényjavaslat módosításának ismertetésekor Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának hétfői ülésén.
A Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára közölte: a Magyar Bankszövetséggel történt tavaly decemberi megállapodás alapján a korábban eldöntött 5 ezer helyett 25 ezer ingatlant vásárol meg a NET 2014 végéig, ebből 8 ezret 2012-ben.Boldvai
Minden megyében csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma
Áprilisban csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon mind márciushoz, mind pedig tavaly áprilishoz viszonyítva.
A Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján közzétett statisztika szerint az áprilisi zárónapon 554.500 álláskeresőt tartottak nyilván, amely márciushoz képest 6,2, 2010 áprilisához képest pedig 9,4 százalékos csökkenést jelent.Az előző hónaphoz képe
Kedden fizetik a Malév dolgozók áprilisi bérét
Kedden utalják a malévesek áprilisi bérét - derül ki a légitársaság hétfői tájékoztatásából.
Emlékeztetnek rá: a Malév Zrt. 2012. február 3-i leállását követően megkezdődött a Munka törvénykönyve szerint csoportos létszámleépítés folyamata amely 1.021 munkavállalót érint.A csődeljárás és a felszámolás keretében a munkavállalók januári és feb
Illusztráció Keményen nekimentek a "Széll Kálmán megszorító csomagnak"
Az MSZP szerint véget kell vetni a kormány gazdaságpolitikai ámokfutásának, amely egyre nehezebb helyzetbe hozza az országot és a családokat - mondta Simon Gábor, az MSZP elnökhelyettese hétfői sajtótájékoztatóján.
2019 előtt nem lesz euró Romániában
Románia négy évvel elhalaszthatja az euró bevezetését az eredetileg 2015-re kitűzött céldátumhoz képest - így értelmezte a román média a román miniszterelnök egyik gazdasági tanácsadója kijelentését, miszerint irreális az eredeti céldátum fenntartása.
Daniel Daianu, Victor Ponta román miniszterelnök tanácsadója szerint egyrészt Románia gazdasága nem elég versenyképes, másrészt az eurózónának is nagy gondjai vannak az államadósság-válság miatt. Az elmúlt években Bukarest fenntartotta a 2015-ös céld
DK: ne a fenyegető nyugdíjcsökkentés hajtsa a nőket "kényszerszülésre"
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány egy olyan nyugdíjpontrendszer bevezetését mérlegeli, amely büntetné a gyermektelen és az egygyermekes idős embereket.
Molnár Csaba, a DK alelnöke ezt arra hivatkozva állította hétfőn sajtótájékoztatón, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium múlt héten közölt Új baby boom - a középosztály gyermekvállalási forradalma című vitairata azt javasolja: a nyugdíjak megállapítás
Szerdától sem tankolhat olcsóbban - de legalább drágábban sem
A héten nem változtat az üzemanyagok nagykereskedelmi árán a Mol Nyrt. - értesült az MTI hétfőn piaci forrásokból.
A Mol egy hete bruttó 5 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát.A héten a benzin átlagára literenként 426 forint marad, a gázolajé pedig 427 forint.A benzin ára az idén április elején érte el csúcsát, akko
Sosem volt ekkora a bizalom
Az első negyedévben hét éve nem látott magasságba emelkedett a fogyasztói bizalom Kínában - derül ki a Nielsen nemzetközi piackutató cég felméréséből.
A fogyasztói bizalmi index két ponttal 110 pontra erősödött január és március közt, amire 2005 óta nem volt példa - írja a jelentés. A 100 pont feletti érték optimizmust jelez. A pozitív változást elsősorban a sikeres kormányzati politika magyarázza,
Hátrafelé nyilazva Növekszik a CIG Pannónia vesztesége
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 1,192 milliárd forint adózott veszteséget szenvedett el az idei első negyedévben az egy évvel korábbi 678 millió forint veszteséggel szemben, díjbevétele is 28 százalékkal csökkent - közölte a társaság hétfőn a BÉT honlapján a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint készült konszolidált jelentésében.
Modern szolgáltatások, kőkorszaki árakon Adó nélkül is a világ legmagasabb percdíjain telefonálunk
Még be sem vezették a Matolcsy György nevével fémjelzett távközlési adót, Magyarország már most a világ hat legdrágább mobilpiaca közé tartozik a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) friss elemzése szerint. Két kategóriában ráadásul itthon a legdrágábbak a szolgáltatások.
Tavalyi záróára alá került a BUX
A Budapesti Értéktőzsdén a pénteki enyhe pozitív korrekciót leszámítva egész héten estek a részvényárak, a BUX jelenleg már a tavaly év végi értéke alatt van.
A tőzsde részvényindexe 840 ponttal, 4,85 százalékkal esett az elmúlt héten, 16.479,22 ponton zárt pénteken. A fókuszban továbbra is a görög hírek, és ezzel összefüggésben az euróövezet jövőjével kapcsolatos aggodalmak vannak, ezek határozzák meg a r
Fizetési fegyelem - hihetetlen, de Európa átlaga felett vagyunk
Míg Európában átlagosan a cégek 38 százaléka fizet határidőre, Magyarországon ez az arány 41 százalék - a nemzetközi cégminősítéssel foglalkozó Dun & Bradstreet Hungária Kft. elemzése szerint.
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF
246.86

szavazás
Ön szerint ki fizeti majd a telefonadót?
Természetesen a cégek Természetesen mi
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: art-lingerie
Felfedi titkát a leopárdmintás tanga - Fotók 18+
Laetittia mosolyogva teszi szét nekünk a lábát.
Fotó: glamour
Ráfeszül a csini bugyi, nedvesedik a mellbimbó - Fotók 18+
A szőke tünemény egy tengerparton nedvesíti be magát.
Fotó: watch4beauty
Luficicik a hétvégi mókához - Fotók 18+
Bearanyozzuk Nessa képeivel a szombat estéd. És a vasárnapodat is...