2012. május 22. kedd | 21. HÉT | 143. NAP | 19:38 | JÚLIA, RITA

A formás combtól a söralátétig

2012. január 27. | 06:03
Lassan elkezdhetjük kitölteni a söralátétjeinket, vagyis a "háromsoros" adónyilatkozatainkat. Persze csak azok, akik igennel tudnak felelni 13+1 (adózással kapcsolatos) kérdésre, nincsen másodállásuk, nem osztják meg családi adókedvezményüket házastársukkal, és pontosan befizették (utánuk) az adóelőleget. Arról, hogy így van-e értelme a söralátét adózásnak, Vámosi Nagy Szabolcsot, az APEH volt elnökhelyettesét, adószakértőt, címzetes egyetemi tanárt faggattuk.

STOP: Irigy a söralátét "feltalálóira"? Hiszen Önnek és munkatársainak annak idején jóval nagyobb paksamétát sikerült kikísérletezniük.

Vámosi Nagy Szabolcs: Nyilván a 88-as adóreformra gondol. Igen, benne voltam a csapatban, amelyik azt kidolgozta.

- Bánja? Hiszen azóta adózunk.

- Mondjuk inkább úgy: azóta tudjuk, mi után és mennyit adózunk. A rendszerváltás előtt valóban nem terhelte SZJA a munkabért, de a cégünk azért adózott utánunk, és még valami: mi akkor egy kapitalistának nevezett rendszert akartunk bevezetni egy szocialistának mondott országban. Egyáltalán nem voltunk biztosak abban, hogy a Politikai Bizottság rábólint a dologra.

-Ön például hogyan tudta meg, hogy megtették?

- Éppen egy dunai vízitúrán voltam. Este tízkor, egy sátorban, a zsebrádiómat hallgatva értesültem, hogy nem dolgoztunk hiába.

- És azóta adózunk...

- Már aki adózik. Magyarországon ugyanis összesen négy és fél millió jövedelemtulajdonos van. De ezt most hagyjuk. Az adók rendszere egyidős az emberi társadalommal. Már az ősközösségben is le kellett adni mondjuk az elejtett állat combját a varázslónak, vagy a véneknek. Bár nem voltam ott, de simán el tudom képzelni, hogy már akkor is ment a vita: meddig van a comb, és honnan kezdődik a törzs. A mi 88-as adóreformunk egyik legnagyobb előnye, hogy a polgári gondolkodásra tanított bennünket. Addig csak amerikai filmekben hallhattuk, hogy igenis jogom van megnézni, mire költik az adómat. Most már mi is elmondhatjuk ugyanezt. Ráadásul, aki azt mondja, hogy bonyolult az adórendszerünk, az nézze meg mondjuk a németekét. Vagy inkább ne is nézze meg. Fárasztó olvasmány.

- Ha már németek. Azt olvastam valahol, hogy nekik köszönhetjük a söralátétes adót.

- A kifejezést biztosan. Egy német adószakértő és alkotmányjogász, Paul Krichof borzasztóan utálta a saját adórendszerüket, és ő mondta, hogy az lenne a jó, ha az egész elférne egy söralátéten. A szlogent átvettük, és a kormány 2010-ben törvényt "csinált" belőle.

- Mégpedig olyat, amelyik csak kevesekre vonatkozik.

- Nem mondanám! Szerintem több százezer embernek jelent könnyebbséget. Az egész egyetlen oldal, három számot kell mindössze beleírni, és már mehet is az adóhatósághoz.

- Persze ezt megelőzi egy totószelvény kitöltése.

- Igen, csak az töltheti ki, aki megfelel a 13+1 feltételnek.

- Ne részletezzük, azt olvastam, hogy alapból csak az töltheti ki a "söralátétet", akinek egyetlen helyről van jövedelme, és a munkáltatója pontosan befizette az összes adóelőleget.

- Ez tényleg a dolog végleges leegyszerűsítése, ráadásul még ezen feltételek megléte is kevés, de ha nincs helyünk kifejteni...

- Ami még furcsa nekem: igaz, hogy maga a bevallási nyilatkozat tényleg egyetlen lap, de 13 oldalas kitöltési útmutatót mellékeltek hozzá. Ez azért nekem nem tűnik olyan nagyon egyszerűnek.

- Ezt maximum a törvénykezésen kérheti számon, az adóhatóságon nem. Ők pontosan azt tették, amit tenniük kellett. Ha nem írják meg ezt az útmutatót, akkor utólag mindenki mondhatná: ha megírtátok volna, máshogy csináltam volna.

- De ettől még nem egyoldalas a dokumentum, hanem 1+13 oldalas.

- Elmondtam az okát.

- Akkor térjünk is át egy másik témára. Az évente befizetett adóm mekkora hányada az SZJA?

- Nem tudom meglepődik-e majd: viszonylag csekély. A béréből ugye 16, vagy szuperbruttóval 20,3 százalék az adóteher. Az egyéb járulékok viszont 40 százalék fölött vannak. Az is az Ön pénze (lenne). Hogy számokkal érzékeltessem: a személyi jövedelemadóból tavaly 1400 milliárd folyt be a költségvetésbe, járulékokból 3170 milliárd, áfa-ból 2200 milliárd. Ha erre még rátesszük a 600 milliárdnyi jövedéki adót, akkor láthatjuk, hogy az SZJA viszonylag kis tétel. Csak azért beszélünk erről sokkal többet, mert ehhez bevallás is csatlakozik. Azt meg nem szeretjük, és ez érthető is, de azt azért tudni kell: adózás nélkül nincs állam sem.


Szerző: L. Dézsi Zoltán   |  egyéb írások a szerzőtől »   |   STOP

címkék
adózás, adórendszer


a rovat további hírei
Azt ígérik, hogy nem lesznek új adók - meg is esküdnének rá? Alacsony kulcs mellett jelentős költségvetési bevételt várnak az új adótól Idén 8 ezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. Minden megyében csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma Kedden fizetik a Malév dolgozók áprilisi bérét Keményen nekimentek a "Széll Kálmán megszorító csomagnak" 2019 előtt nem lesz euró Romániában
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF
246.86

szavazás
Ön szerint ki fizeti majd a telefonadót?
Természetesen a cégek Természetesen mi
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: art-lingerie
Felfedi titkát a leopárdmintás tanga - Fotók 18+
Laetittia mosolyogva teszi szét nekünk a lábát.
Fotó: glamour
Ráfeszül a csini bugyi, nedvesedik a mellbimbó - Fotók 18+
A szőke tünemény egy tengerparton nedvesíti be magát.
Fotó: watch4beauty
Luficicik a hétvégi mókához - Fotók 18+
Bearanyozzuk Nessa képeivel a szombat estéd. És a vasárnapodat is...