2012. május 22. kedd | 21. HÉT | 143. NAP | 21:38 | JÚLIA, RITA

Bazaltbor - különlegességek a badacsonyi tájról

2012. február 05. | 14:30
Csaknem a kétszeresére tervezi növelni árbevételét az idei évben a Bazaltbor-Badacsony Kft., a bortermelés mellett borhotelt is üzemeltető cég 2012-ben 250 millió forintos árbevétellel számol - mondta Gagyi Pálffy András ügyvezető igazgató.

Hozzátette: ez a prognózis nullszaldós üzleti eredményt helyez kilátásba 2012-ben.

Tájékoztatása szerint a cég tulajdonában lévő Laposa Pincészet és az érdekeltségébe tartozó borhotel építése 2010 augusztusában fejeződött be, a több mint egymilliárd forintos beruházáshoz uniós pályázaton négyszázmillió forint támogatást nyertek.

A pincészet 2010-ben 40 ezer palack bort értékesített, míg tavaly 70 ezer üveg bort adtak el. Kiemelte, hogy idén a terveik szerint százezer palackra növelik az eladást, így a borhotellel együtt megduplázzák az árbevételt.

Az ügyvezető tájékoztatása szerint a Laposa Pincészet - ahol úgynevezett gravitációs technológiával dolgozzák fel a leszüretelt szőlőt - maximális tartálykapacitása jelenleg 150 ezer üveg bor palackozását teszi lehetővé évente, de az üzemet évi 350 ezer palack bor előállítására tervezték. A vállalat hosszú távú céljai között szerepel a teljes kapacitás kihasználása, miközben nem akarnak raktárra termelni - mondta.

A borászat hathektárnyi saját termőterülettel rendelkezik, további tíz hektár betelepítésre vár, amelyet fokozatosan hajtanak végre. A palackozott borok egynegyedét saját szőlőből készítik, emellett a környékbeli gazdák ellenőrzött ültetvényeiről vásárolnak fel alapanyagot.

Gagyi Pálffy András szólt arról is, hogy a tavalyi féléves próbaüzemet követően megnyitott tízszobás borhotel kihasználtságát 2012-ben 50 százalékosra tervezik növelni. Több környékbeli szállodával alakítanak ki együttműködést, szilveszterkor már teltházzal üzemeltek.

A cég 2011-ben 150 millió forint árbevételt ért el, jelenleg 10 alkalmazottat foglalkoztat. Jegyzett tőkéje a cégbíróság adatai szerint 14,5 millió forint.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
borászat


a rovat további hírei
Az államháztartás első négy havi hiánya 228,2 milliárd forint Azt ígérik, hogy nem lesznek új adók - meg is esküdnének rá? Alacsony kulcs mellett jelentős költségvetési bevételt várnak az új adótól Idén 8 ezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. Minden megyében csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma Kedden fizetik a Malév dolgozók áprilisi bérét Keményen nekimentek a "Széll Kálmán megszorító csomagnak"
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF
246.86

szavazás
Ön szerint ki fizeti majd a telefonadót?
Természetesen a cégek Természetesen mi
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: art-lingerie
Felfedi titkát a leopárdmintás tanga - Fotók 18+
Laetittia mosolyogva teszi szét nekünk a lábát.
Fotó: glamour
Ráfeszül a csini bugyi, nedvesedik a mellbimbó - Fotók 18+
A szőke tünemény egy tengerparton nedvesíti be magát.
Fotó: watch4beauty
Luficicik a hétvégi mókához - Fotók 18+
Bearanyozzuk Nessa képeivel a szombat estéd. És a vasárnapodat is...