Kínaiak vetettek szemet a Saabra?
címlapsztori
1/10
A kínai Youngman autógyár megvenné a csődbe jutott Saab autógyárat svéd lapbeszámoló szerint.
A Svenska Dagbladet hétfői számában azt írta, hogy a kínai vállalat 2 milliárd koronát, hozzávetőleg 270 millió eurót kínál a svéd autógyárért.
A Saab tavaly decemberben kért csőeljárást maga ellen, miután november óta nem fizetett bért a Trollhättan-i üzem 3.500 alkalmazottjának és több milliárd eurós tartozást halmozott fel beszállítóival szemben. Az autógyár kisebb-nagyobb megszakításoktól eltekintve április óta nem termelt.
A Saab többségi tulajdonát 2010-ben vásárolta meg az időközben Swedish Automobile-re keresztelt Spyker Cars a General Motorstól. A Saab Automobile vezérigazgatója Victor Muller, aki egyben a Swedish Automobile tulajdonosa, több kísérletet is tett a vállalat működési forrásainak előteremtésére kínai - többek között a Youngman - és orosz befektetők bevonásával, ami azonban főként a résztulajdonos General Motors ellenállásán minduntalan meghiúsult.
A GM rendre megtagadta azoknak a licenceknek az átadását, amelyek a jelenlegi Saab modellek előállításához kellenek, mert tart a svéd kocsik versenyétől a kínai piacon, ahol a GM-nek igen erősek a pozíciói. A svéd lapnak a Youngman alapítója elmondta: kész 12 milliárd koronát befektetni új Saab modellek kifejlesztésébe. A Saab már a sokadik nagy nyugati autómárka, amelyet kínaiak vesznek meg: korábban a Volvo, az Aston Martin, a Jaguar és a Land Rover is kínai tulajdonba került.
Forrás: STOP/ProfitLine/MTI |
STOP

címkék
autógyártás.Saab, kínai működő tőkea rovat további hírei
Azt ígérik, hogy nem lesznek új adók - meg is esküdnének rá?
Alacsony kulcs mellett jelentős költségvetési bevételt várnak az új adótól
Idén 8 ezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Minden megyében csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma
Kedden fizetik a Malév dolgozók áprilisi bérét
Keményen nekimentek a "Széll Kálmán megszorító csomagnak"
2019 előtt nem lesz euró Romániában