2013. május 22. szerda | 21. HÉT | 142. NAP | 06:47 | JÚLIA, RITA

Nagy árat fizettünk - Orbán bevallotta, mekkorát

2012. július 30. | 17:32
Az IMF-tárgyalásokra egyértelműen a kormány rossz, az ország működőképességét veszélyeztető gazdaságpolitikája miatt van szükség.

Erről Tukacs István, az Országgyűlés Gazdasági bizottságának szocialista tagja beszélt hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján (videófelvétel itt található), kiemelve, hogy a miniszterelnök a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) vezetőivel folytatott múlt csütörtöki találkozóján nem tudta kikerülni a vállalkozók kritikáit.

A politikus közölte: a kormányfő ennek hatására elismerte, százmilliárd forint volt az ára annak, hogy az IMF távol maradt az országtól. Vagyis Tukacs István szerint ennyit fizettek az adófizetők azért, hogy lehessen új adókat bevezetni, meg lehessen kerülni az EU szabályait és egy új IMF-megállapodást.

Hozzáfűzte, az összeg nagyságát jól mutatja, hogy a közszféra bérkompenzációja évente 60 milliárd forintba, az orvosok és egészségügyi dolgozók bérfejlesztése pedig 30 milliárd forintba kerül.

Tukacs István kijelentette: az IMF-tárgyalásokra egyértelműen a kormány rossz, az ország működőképességét veszélyeztető gazdaságpolitikája miatt van szükség, ami miatt mára szinte minden elemző gazdasági visszaesést vár Magyarországon. Megjegyezte, Orbán Viktornak ennek tudatában inkább számot kellett volna vetnie kormánya kudarcaival, illetve be kellett volna mutatnia egy új, kiszámíthatóbb gazdaságpolitikát.


Forrás: STOP/mszp.hu   |   STOP

címkék
Orbán-kormány, IMF, EU


a rovat további hírei
Kata, kiva: túlbecsülték az átlépők számát - finomhangolás jön? Lakhatási támogatás: több mint 16 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt Németh Szilárd: Újabb milliós bírságok a szolgáltatóknak Gaskó: "bár hosszú, de konstruktív tárgyalásokban" megszületett az országos bérajánlás Az MNB támogatja a magáncsőd bevezetését Drágulnak az üzemanyagok 290 forint alatt az euró
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
233.09

szavazás
Utólag hogy látja ByeAlex szereplését?
Gáz volt Rendben volt Jobb volt, mint vártam
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: metart
Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.
Fotó: novoporn
Antennaként állnak szét a mellbimbói - Fotók 18+
Jade ügyvédnek készül,de egyelőre csak főnöke dolgozószobájáig jutott.