2012. február 22. szerda | 8. HÉT | 53. NAP | 23:43 | GERZSON, ZÉTÉNY

Előre hozott választások is lehetnek

2012. január 28. | 22:14
A jelenlegi megváltozott romániai társadalmi-politikai helyzetben a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy nem lenne-e jobb előre hozott parlamenti választásokat tartani - jelentette ki Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke.

A politikus az Erdélyi Magyar Televízió egyik adásában utalt arra, hogy az utcai tüntetések nyomán megváltozott társadalmi-politikai helyzet mellett a román alkotmánybíróság döntése is szükségessé teszi az előre hozott választások lehetőségének elemzését.

A taláros testület a héten alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a romániai önkormányzati és parlamenti választások egy időben való megtartását. A kormány tervei szerint novemberben kellett volna sor kerülnie az összevont választásokra. A testület döntésének indoklása még nem ismert, de egyes politikusok valószínűnek tartják, hogy a helyhatósági választásokra így várhatóan júniusban kerül sor.

Pénteken Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke is kijelentette, hogy az elmúlt hetekben felerősödött társadalmi elégedetlenségek miatt támogatná az előre hozott parlamenti választásokat.

Borbély szerint az előre hozott választások előnye az lenne, hogy az utcai tüntetések is elcsitulnának, de konszenzusra juthatnának a kormánypártok az ellenzéki erőkkel is, hiszen ez utóbbiak javasolják az előre hozott választásokat. A politikai alelnök szerint az erdélyi magyar politikában is elejét vennék a "parttalan vitáknak", ha nem novemberben, hanem korábban lennének a parlamenti választások.

Borbély a többi romániai magyar politikai szervezettel való együttműködés lehetőségéről kifejtette, hogy az önkormányzati választásokon szó lehet esetenként közös jelöltek állításáról, de azzal nem értenek egyet, hogy a parlamenti választáson pártkoalícióként induljanak. Ez utóbbi esetben ugyanis nem 5, hanem 8 százalékos parlamenti küszöböt kell elérni.

A politikus élesen bírálta az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Döntsünk közösen! nevet viselő közösségi tanácskozási kezdeményezését. Borbély szerint "fölösleges pénzpazarlás" a mintegy négyszázezer kérdőív postai úton való kiküldése, és szerinte nincs egyéb szerepe azon kívül, hogy célzottan RMDSZ-ellenes.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
Románia, Borbély László, RMDSZ


a rovat további hírei
Kína nem tekinti menekültnek az Észak-Koreából átjutókat Videófelvételek bizonyítják, hogy a zátonyra futott hajó tisztjei hosszan telefonáltak Rettenetes tömegbaleset az argentín fővárosban Olli Rehn: Orbán és Matolcsy levele nem változtatott a uniós döntésen Elegük lett Magyarországból - félmilliárd eurós kokit adott Brüsszel Benzinkútnál gyújtogatni mennyire vagány? Megszöktek Észak-Koreából - Kína visszaküldi őket?
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF
237.81

utazás
szavazás
Ki lesz a ValóVilág5 győztese?
VV Attila VV Csaba VV Fecó VV Seherezádé
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: CrissyMoran
Pucsító popsi premier plánban - Fotók 18+
Ünnepeljük együtt a fekete tanga lecsúszását!
Fotó: teenport
Igen, ízig-vérig jó nő - Fotók 18+
Kellemes fényképekkel kezdjük a hetet.
Fotó: alluring vixens
Félénk szöszke, most tanul vetkőzni - Fotók 18+
Vasárnap esti modellünk még csak most ismerkedik a vetkőzés tudományával.