Felnyitották a sebet - lesz-e ebből gyógyulás?
nyomtat
elküld
Facebook
Twitter
LinkedIn
Google+
FourSquare
Iwiw
címlapsztori
Még a lex Klubrádió után is a kritikusok elfogultságát emlegetik?
A családoknak újabb csapást kell elviselniük
1/10
A francia Nemzetgyűlés mindkét háza megszavazta az örmény népirtás tagadását szankcionáló törvény tervezetét, amely már csak Nicolas Sarkozy elnök aláírására vár a hatálybalépéshez. A törvény értelmében az 1915-16-os örmény népirtás tagadóira egy évi elzárás és 45 ezer eurós pénzbüntetés vár. Paár Ádám, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa elemezte "A francia-török 'háború'" címmel a világsajtóban nagy terjedelemben tárgyalt konfliktust.
A török politika és az örmény népirtás
Ankara a mai napig nem ismeri el genocídiumnak azt a kitelepítési akciót, amelynek során 1915-16-ban, az Oszmán Birodalomnak 600-800 ezer örmény alattvalója veszítette életét. Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök, a kormányzó Iszlám Fejlődés és Igazság Párt feje "rasszistának" minősítette a törvénytervezetet. Ezzel az állítással valószínűleg nemcsak pártjának választói, hanem az ellenzék hívei is nagy többségükben egyetértenek.
Törökországban csak kevesen merik megkérdőjelezni a hivatalos politikai álláspontot. Közéjük tartozik Orhan Pamuk Nobel-díjas török író, aki a holokauszthoz hasonlította az örmény népirtást, aminek következtében perbe fogták. Rosszabbul járt Hrank Dinket újságíró, akit 2007-ben merénylet áldozata lett, mert a nemzetalapító Musztafa Kemál Atatürk fogadott lányának állítólagos örmény származását firtatta.
Diplomáciai vihar
Franciaország napirenden tartja a kérdést. Mindez érthető, hiszen Franciaországban él az egyik legnagyobb örmény diaszpóra, és a "keleti kérdésben" érdekelt Párizs már a 19. században fellépett az oszmán uralom alatt élő keresztények védelméért.
Párizs aligha számíthat arra, hogy mások is követni fogják a példáját. Megjegyzendő, hogy az Egyesült Államok, bár elismerte a népirtás tényét, soha nem lépett fel Ankarával szemben, ahogyan Izrael Állam is kerüli a konfrontációt e kérdésben a török kormánnyal. Mindez nem véletlen, hiszen az Erdogan-kormány viszonya rendkívül rossz Izraellel. Az Iszlám Fejlődés és Igazság Párt gazdaságpolitikáját a liberalizáció, a privatizáció jellemzi, elfogadja a piacgazdaságot, és a német CDU-t tekinti példaképének, miközben külpolitikájában egyértelműen nyit az Izrael által nemkívánatosnak tekintett erők felé (így Erdogan 2012. január 1-jén fogadta Iszmáil Haníjét, a Hamász vezetőjét). Ebben a helyzetben nem elképzelhetetlen, hogy Washington és Tel-Aviv igyekszik nyomást gyakorolni a francia elnökre, hiszen számukra létfontosságú, hogy Ankara ne idegenedjen el a nyugati orientációtól.
Végül feltehetjük kérdést: kinek származik haszna a francia Nemzetgyűlés döntéséből? Egyértelmű győztes Erdogan, aki mögött felzárkózhat a teljes török politizáló közvélemény. Immár ellenfelei nem az iszlamistát, hanem a nemzeti becsület védelmezőjét láthatják benne. Győztes - ha mérsékeltebben is - Sarkozy, aki egy időre elterelte a figyelmet a belső problémákról. Győztek a Törökország EU-s tagságát ellenző pártok, szervezetek, amelyek most újabb vesszőparipát találtak maguknak: ha az iszlámtól való rettegés nem jön be, itt van az újabb ürügy a felvétel halogatására. Márpedig török kormány - legyen az jobb- vagy baloldali, világi vagy iszlamista - nem fog meghajolni a külföld akarata előtt.
Hosszú távon csak a társadalom lelkiismeretének a felébresztése jelenthet megoldást. Ezt törvényekkel, pláne a külföld által erőszakolt törvényekkel nem lehet keresztülvinni. Vesztesek mindazok, akik támogatják Törökország uniós tagságát. A legnagyobb vesztes azonban alighanem a török-örmény kapcsolat, amely az utóbbi időben normalizálódni látszott.
Szerző: Paár Ádám | egyéb írások a szerzőtől » | Forrás: STOP/Méltányosság Politikaelemző Központ |
STOP
A török politika és az örmény népirtás
Ankara a mai napig nem ismeri el genocídiumnak azt a kitelepítési akciót, amelynek során 1915-16-ban, az Oszmán Birodalomnak 600-800 ezer örmény alattvalója veszítette életét. Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök, a kormányzó Iszlám Fejlődés és Igazság Párt feje "rasszistának" minősítette a törvénytervezetet. Ezzel az állítással valószínűleg nemcsak pártjának választói, hanem az ellenzék hívei is nagy többségükben egyetértenek.
Törökországban csak kevesen merik megkérdőjelezni a hivatalos politikai álláspontot. Közéjük tartozik Orhan Pamuk Nobel-díjas török író, aki a holokauszthoz hasonlította az örmény népirtást, aminek következtében perbe fogták. Rosszabbul járt Hrank Dinket újságíró, akit 2007-ben merénylet áldozata lett, mert a nemzetalapító Musztafa Kemál Atatürk fogadott lányának állítólagos örmény származását firtatta.
Diplomáciai vihar
Franciaország napirenden tartja a kérdést. Mindez érthető, hiszen Franciaországban él az egyik legnagyobb örmény diaszpóra, és a "keleti kérdésben" érdekelt Párizs már a 19. században fellépett az oszmán uralom alatt élő keresztények védelméért.
A szenátus is elfogadta
A felsőház 127 igen szavazattal 86 ellenében jóváhagyta a nemzetgyűlés által egy hónappal ezelőtt megszavazott javaslatot. Miután a szenátus nem változtatott a szövegen, a tervezetet - amelynek alapján a törvény megsértőire egy évi elzárás és 45 ezer eurós pénzbüntetés lesz kiszabható - véglegesen elfogadta a parlament. Franciaország eddig két genocídiumot ismert el, a holokausztot és az örmények népirtását, de csak az előbbinek a tagadását büntette.
(hirado.hu, 2012. január 23.)
A török kormány felháborodással reagált arra, hogy 2011. december 23-án a francia Nemzetgyűlés alsóháza elfogadta az örmény népirtás tagadásának tilalmáról és szankciójáról szóló törvényjavaslatot. Négy nappal később hackertámadás érte a törvényjavaslatot benyújtó francia kormánypárti képviselő, Valéri Boyer honlapját. Törökország visszahívta a nagykövetét, és felfüggesztette a katonai együttműködést Franciaországgal. Azerbajdzsán - az az ország, amely az 1990-es évek elején háborút is vívott Örményország ellen Hegyi Karabahért - szintén elítélte a francia Nemzetgyűlés döntését.A felsőház 127 igen szavazattal 86 ellenében jóváhagyta a nemzetgyűlés által egy hónappal ezelőtt megszavazott javaslatot. Miután a szenátus nem változtatott a szövegen, a tervezetet - amelynek alapján a törvény megsértőire egy évi elzárás és 45 ezer eurós pénzbüntetés lesz kiszabható - véglegesen elfogadta a parlament. Franciaország eddig két genocídiumot ismert el, a holokausztot és az örmények népirtását, de csak az előbbinek a tagadását büntette.
(hirado.hu, 2012. január 23.)
Párizs aligha számíthat arra, hogy mások is követni fogják a példáját. Megjegyzendő, hogy az Egyesült Államok, bár elismerte a népirtás tényét, soha nem lépett fel Ankarával szemben, ahogyan Izrael Állam is kerüli a konfrontációt e kérdésben a török kormánnyal. Mindez nem véletlen, hiszen az Erdogan-kormány viszonya rendkívül rossz Izraellel. Az Iszlám Fejlődés és Igazság Párt gazdaságpolitikáját a liberalizáció, a privatizáció jellemzi, elfogadja a piacgazdaságot, és a német CDU-t tekinti példaképének, miközben külpolitikájában egyértelműen nyit az Izrael által nemkívánatosnak tekintett erők felé (így Erdogan 2012. január 1-jén fogadta Iszmáil Haníjét, a Hamász vezetőjét). Ebben a helyzetben nem elképzelhetetlen, hogy Washington és Tel-Aviv igyekszik nyomást gyakorolni a francia elnökre, hiszen számukra létfontosságú, hogy Ankara ne idegenedjen el a nyugati orientációtól.
Végül feltehetjük kérdést: kinek származik haszna a francia Nemzetgyűlés döntéséből? Egyértelmű győztes Erdogan, aki mögött felzárkózhat a teljes török politizáló közvélemény. Immár ellenfelei nem az iszlamistát, hanem a nemzeti becsület védelmezőjét láthatják benne. Győztes - ha mérsékeltebben is - Sarkozy, aki egy időre elterelte a figyelmet a belső problémákról. Győztek a Törökország EU-s tagságát ellenző pártok, szervezetek, amelyek most újabb vesszőparipát találtak maguknak: ha az iszlámtól való rettegés nem jön be, itt van az újabb ürügy a felvétel halogatására. Márpedig török kormány - legyen az jobb- vagy baloldali, világi vagy iszlamista - nem fog meghajolni a külföld akarata előtt.
Hosszú távon csak a társadalom lelkiismeretének a felébresztése jelenthet megoldást. Ezt törvényekkel, pláne a külföld által erőszakolt törvényekkel nem lehet keresztülvinni. Vesztesek mindazok, akik támogatják Törökország uniós tagságát. A legnagyobb vesztes azonban alighanem a török-örmény kapcsolat, amely az utóbbi időben normalizálódni látszott.
Szerző: Paár Ádám | egyéb írások a szerzőtől » | Forrás: STOP/Méltányosság Politikaelemző Központ |
STOP
címkék
Franciaország, Törökország, Örményország, történelem, háborús bűnöka rovat további hírei
Csepeli kettős gyilkosság: Strasbourgban tett panaszt a másodrendű vádlott
Komoly áremelés a horvát autópályákon
A román vasút nem viszi el Nyirő József hamvait
Morbid: kigyulladt egy holttest a hullaházban
Orbán gratulált a demokraták legyőzőjének
Millió dolláros parkolóhely
A britek fele támogatná Nagy-Britannia kilépését az EU-ból
