2012. május 22. kedd | 21. HÉT | 143. NAP | 20:17 | JÚLIA, RITA

Kína nem tekinti menekültnek az Észak-Koreából átjutókat

2012. február 22. | 23:36
Peking álláspontja szerint a Kína területére törvénytelen úton belépő észak-koreaiak nem menekültek - derült ki a kínai külügyi szóvivő legutóbbi megnyilatkozásából. Szöulban Ri Mjong Bak dél-koreai elnök a nemzetközi normák betartására szólította fel Kínát.

Azok, akik gazdasági okokból szöknek át a határon a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) területéről, illegális határátlépők és nem tartoznak a menekültkategóriába - hangsúlyozta tájékoztatóján Hung Lej (Hong Lei).

Megerősítette, országa körültekintően jár el ilyen esetekben, figyelembe véve a hazai, a nemzetközi jogot, és a humanitárius szellemet.

Dél-Koreai jelentések szerint a közelmúltban legkevesebb tíz Kínába menekült észak-koreaira várt hazatoloncolás, ami ellen Szöul is szót emelt. A dél-koreai külügyminisztérium arra kérte Pekinget, hogy az északkelet-kínai Senjang (Shenyang) városban őrizetbe vett csoport tagjait ne küldje vissza Észak-Koreába. Kiutasításuk ellen szólaltak fel koreai aktivisták és a törvényhozás tagjai is.

"Mivel a párbeszéd (Kínával) nem jól működik, nemzetközi támogatást fogunk kérni több csatornán, így az ENSZ menekültügyi főbiztosától is" - jelentette ki a szöuli külügyi tárca szóvivője. Ugyancsak megerősítette, hogy közel három éve 11 észak-koreai menekült tartózkodik Dél-Korea pekingi, illetve senjangi külképviseletén, mert Kína nem járul hozzá, hogy Dél-Koreába utazzanak tovább.

Az Észak-Koreából érkező szökevények ügyének kezelésében a nemzetközi normák betartására figyelmeztette Kínát Ri Mjong Bak dél-koreai elnök, amikor szerdai sajtóértekezletén Szöulban első ízben kommentálta a kínai menekült helyzetet.

Az elnök úgy fogalmazott, az a helyes, ha a kínai kormány a nemzetközi szabályoknak megfelelően jár el, amennyiben nem bűnözőkről van szó. Álláspontját azután ismertette, hogy Szöul korábban jelezte a jövő héten az ENSZ genfi Emberi Jogi Tanácsához fog fordulni a kérdésben.

A kínai külügyi szóvivő ugyancsak szerdán kifejezte, országa szerint az Emberi Jogi Tanács nem a megfelelő fórum a kérdés megtárgyalására.

Megfigyelők úgy vélik, Peking szigorú fellépésével igyekszik elejét venni a további szökéseknek. Sajtójelentések szerint Kínában hosszú ideje - üzleti alapon - dél-koreaiakból álló csoportok szakosodtak az északiak délre menekítésére. A dél-koreai aktivisták rendszeresen arra hívják fel a figyelmet, hogy a visszatoloncoltakra hazájukban szigorú büntetés, kínzás vár.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
Kína, Észak-Korea, Dél-Korea


a rovat további hírei
Csepeli kettős gyilkosság: Strasbourgban tett panaszt a másodrendű vádlott Komoly áremelés a horvát autópályákon A román vasút nem viszi el Nyirő József hamvait Morbid: kigyulladt egy holttest a hullaházban Orbán gratulált a demokraták legyőzőjének Millió dolláros parkolóhely A britek fele támogatná Nagy-Britannia kilépését az EU-ból
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF
246.86

szavazás
Ön szerint ki fizeti majd a telefonadót?
Természetesen a cégek Természetesen mi
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: art-lingerie
Felfedi titkát a leopárdmintás tanga - Fotók 18+
Laetittia mosolyogva teszi szét nekünk a lábát.
Fotó: glamour
Ráfeszül a csini bugyi, nedvesedik a mellbimbó - Fotók 18+
A szőke tünemény egy tengerparton nedvesíti be magát.
Fotó: watch4beauty
Luficicik a hétvégi mókához - Fotók 18+
Bearanyozzuk Nessa képeivel a szombat estéd. És a vasárnapodat is...