Obama Aszadnak: tragikus hiba lenne a vegyi fegyverek bevetése
Barack Obama amerikai elnök hétfőn figyelmeztette Bassár al-Aszad szíriai államfőt, hogy ne kövessen el "tragikus hibát" a vegyi fegyverek bevetésével.
A damaszkuszi vezetés a nap folyamán azzal fenyegetőzött, hogy egy Szíria elleni nemzetközi katonai beavatkozás esetén bevetné a vegyi fegyvereket, ugyanakkor azt állította, hogy saját országának civil lakossága ellen nem alkalmazna ilyeneket.
"Tekintettel a rezsim vegyifegyver-készleteire, továbbra is világosan értésére adjuk Aszadnak és környezetének, hogy a világ figyel és hogy a nemzetközi közösség és az Egyesült Államok felelősségre vonja őket, ha elkövetik azt a tragikus hibát, hogy bevetik ezeket a fegyvereket" - hangsúlyozta Obama.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
Szíria, USAa rovat további hírei
15-en kísérték Angela Merkelt Ferenc pápához
Semjén Csíksomlyón: "Meg fogunk maradni"
Martin Schulz helyreigazítást kért
Eldőlt: Közös jelöltet állít az ellenzék
Csíksomlyói búcsú - "A hitben kell keresni a koordinátákat"
Martonyi: Martin Schulznak bocsánatot kell kérnie
Százezres tömeg követelt munkát a belvárosban