|
|
Alekszej Uljukajev: "Ez nem krízis, ez az új normális helyzet" |
címlapsztori
1/10
Az Izvesztyija terjedelmes riportot közöl Alekszej Uljukajevvel, a Bank Rosszii, az Orosz Föderáció Központi Bankja első elnökhelyettesével a gazdasági helyzetről, a rubel kilátásairól és a Szberbanknál felmerült problémáknak a privatizáció helyett más eszközökkel való megoldásáról.
Az elnökhelyettes elmondta, hogy a kamatszint megőrzésénél vagy megváltoztatásánál a tényezők két csoportját vették alapos elemzés alá, az egyik az inflációval, a másik a gazdasági növekedéssel van szoros kapcsolatban. Ez lesz a meghatározó az elkövetkező fél-egy évben, ha az első rizikó magas, logikus a kamatok emelése, míg a második esetben a csökkentés a helyes út.
Az inflációs kockázatok növekednek, míg egy hónapja még 3,6% volt az infláció az előző év azonos időszakához képest, jelenleg 5%, és további emelkedés várható. A cél az infláció 5-6%-on való tartása - mondta az elnökhelyettes. Az érték hosszabb időszakra értendő, mivel idén is előfordulhat, hogy augusztusban a szokásos defláció következik be. Az ipari termelés várhatóan 4%-kal, a beruházások 7%-kal fognak emelkedni, ugyanakkor történelmi mélyponton van a munkanélküliség, ezzel együtt csúcsponton a foglalkoztatottság.
Az újságíró felvetésére, miszerint ettől élesen eltérő prognózisok is napvilágot látnak, a kormányzat pedig nyíltan arról beszél, hogy krízisre kell felkészülni, és a helyzet rosszabbra fordulásakor 100-200 milliárd rubellel növelni kell a tartalékalapot, Uljukajev azt válaszolta:
- A tábornokok mindig az előző háborúra készülnek. Meg kell érteni, hogy a globális szabályozók összességét kellő óvatossággal lehet csak összeegyeztetni a tervezett belső változásokkal.
A teljes cikk: http://izvestia.ru
Szerző: STOP | Forrás: Izvesztyija |
STOP

címkék
Oroszország, rubel, válság