2013. május 22. szerda | 21. HÉT | 142. NAP | 22:51 | JÚLIA, RITA

Romney bocsánatkérést követel Obamától

2012. július 16. | 09:02
Mitt Romney, az Egyesült Államok elnökségéért folyó harc republikánus jelöltje bocsánatkérést követel Barack Obama elnöktől, mivel kampánya egyre nagyobb port kavar azon kérdés körül, hogy Romney üzleti karrierje során munkahely-kiszervezéssel rontotta volna az amerikai munkavállalók helyzetét. Romney szerint már maga a felvetés is átgondolatlan és abszurd.

A republikánus jelölt pénteken adott interjúiban hangsúlyozta, hogy Obama hivatala méltóságát ássa alá azzal, ahogyan a jelenlegi elnökválasztási kampányban ellenfelét kezeli. Az elnök azonban nem visszakozott, és bár ő maga kerülte a stábja által gyakran alkalmazott provokatív stílust, azt javasolta ellenfelének, a neheztelés helyett inkább arra tegyen kísérletet, hogy a Bain Capital magántőke-befektetési vállalatnál korábban betöltött szerepét tisztázza.

A napvilágra került jelentések szerint a Bain Capital olyan vállalatokba fektetett be, melyek tengerentúli munkaerő-kiszervezéssel működtek. Romney állítja azonban, hogy az 1999-től kezdődő kérdéses időszakban neki már nem volt köze a vállalat vezetéséhez, így az akkori befektetésekről szóló döntésekért sem vállalja a felelősséget. Ekkor vette át ugyanis a Salt Lake Cityben rendezendő olimpiai játékok szervezésének irányítását. A The Boston Globe csütörtökön arról tudósított, hogy az Értékpapír- és Tőzsdefelügyeleti Bizottság dokumentumai Romneyt 2002 során is a Bain ügyvezetőjeként említik, az elnökjelölt azonban arról számolt be, hogy ekkor már csak a távozásának formális körülményeit illető egyeztetések végett állt kapcsolatban a céggel.
Az Egyesült Államok elnökségéért folyó harc ismét igen intenzív periódusán van túl, mely során mindkét oldal kitett magáért, leginkább a valóság szándékos ferdítésével vádolva a másikat. A több millió dollárra rúgó TV-kampányok tematikájából is jól látszik, Obama újabban azon fáradozik, hogy megkérdőjelezze ellenfele pénzügyleteinek átláthatóságát, míg Romney alapvető stratégiája, hogy a közfigyelmet a gyenge gazdaságra fókuszálja.

Romney teljes képtelenségnek nevezte, hogy ekkora perpatvart kerekítenek a Bain Capital vállalattal való kapcsolatát illetően. "Gazdasági fronton nem tudnak jó hírekkel szolgálni túl a 41. hónapon, hogy a munkanélküliségi ráta 8% fölötti" - mondta a Fox Newsnak. "A gazdasági problémákra válaszul az elnök adóemelést tervez, mely tönkreteszi majd a jóléti reformot. Mindezek tetejébe pedig hivatala méltóságát gyalázó támadásokat intéz versenytársa ellen." - kommentálta az eseményeket a republikánus jelölt.

Bár a visszavágás kemény volt, kétségtelen, hogy a kampány ismét olyan irányba terelődött, mely Obama elnök malmára hajtja a vizet, aki elkötelezettnek látszik amellett, hogy Romneyt egy, a középosztállyal kapcsolatát vesztett, pénzügyeit illetően pedig hiteltelen figuraként állítsa be. Ennek kivédésére Romney nyilvánossá tette 2010. évi adóbevallását, és állítása szerint ugyanígy fog eljárni a 2011. évit illetően is, kijelentette azonban, hogy ennél többre nem számíthatnak a szavazók.


A teljes cikk: http://www.nytimes.com

Szerző: STOP   |   Forrás: The New York Times   |   STOP

címkék
USA, elnökválasztás, Romney, Obama



címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
230.46

szavazás
Megvenné az olcsóbb csempész-cigit?
Igen Nem Nem tudom
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: metart
Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...
Így a legkönnyebb letépni a fürdőrucit - Fotók 18+
Bikini vagy úszódressz? Nem mindegy? A lényeg, hogy gyorsan kihámozza magát a lány.
Fotó: novoporn
Antennaként állnak szét a mellbimbói - Fotók 18+
Jade ügyvédnek készül,de egyelőre csak főnöke dolgozószobájáig jutott.