2012. május 22. kedd | 21. HÉT | 143. NAP | 20:36 | JÚLIA, RITA

Az A38 a világ legjobb kocsmája - a Fehér Majom nagy rivális

2012. február 21. | 19:57
A Lonely Planet szerint a budapesti A38 rendezvényhajó lett a világ legjobb bárja. A lista harmadik helyét szintén egy magyar szórakozóhely, a Szimpla Kert szerezte meg. A győztes A38 keddi közleményében úgy fogalmazott, "mindennél jobban örülünk annak, hogy megmutathattuk, közösségünkre nem a megosztottság a jellemző, hanem bebizonyítottuk, igenis egyet tudunk érteni".

Tavaly novemberben a Lonely Planet (LP) útiklalauz és a Singha sörmárka összeállított egy listát a világ száz legjobb szórakozóhelyéről, amelyekre később az LP honlapján , illetve a Facebookon is lehetett szavazni. A klubokat egyébként február 21-éig lehetett véleményezni.

A keddi eredményhirdetés szerint két magyar szórakozóhely, a Petőfi híd lábánál található A38 rendezvényhajó, illetve a Kazinczy utcai Szimpla Kert is dobogóra került. Míg előbbi mintegy 13 ezer szavazattal lett a végső győztes, addig az utóbbi a harmadik a helyet szerezte meg a listán. Az ezüstöt a rotterdami De Witte Aap (Fehér Majom) kocsma kaparintotta meg.

Szurkolóbulik is voltak


A nyertes A38 internetes oldalán kedden úgy fogalmazott: "drámai feszültségben zajlott a Lonely Planet három hónapon át tartó versenye a Világ legjobb klubja címért, de a finis bebizonyította: sokak szeretik a Hajót, Budapestet, Magyarországot".

"A játék kezdetén novemberben meglepődve láttuk, hogy a patinás bedekker-guru, a Lonely Planet bennünket is felvett a listájára, vagyis nem csak, hogy az eszébe jutottunk, hanem előbb bejelentkezés nélkül jól megvizsgáltak, majd véleményeztek és szavazásra ajánlottak bennünket egy olyan mezőnyben, amely a világ valamennyi klubját, bárját, szórakozóhelyét magában foglalja" - idézte fel a közlemény.

A klub vezetői megjegyezték, hogy a második helyen végző rotterdami klub a szavazás utolsó napjára hatalmas szurkolóbulit rendezett, amelyen a jelenlevők a helyszínen is szavazhattak. "Ennek köszönhetően néhány órával a verseny vége előtt a hollandok iszonyatosan belehúztak, s óránként kétszáz szavazattal vették célba a mi körülbelül másfél ezer szavazatnyi előnyünket". A véghajrában azonban az A38 egy saját támogató bulival belehúzott, majd a "páratlan összefogásnak köszönhetően" megnyerte a szavazást.

"Mindennél jobban örülünk annak, hogy megmutathattuk, közösségünkre nem a megosztottság a jellemző, hanem bebizonyítottuk, igenis egyet tudunk érteni és összetartani, s jól tudjuk, mi az, amit szeretünk, becsülünk, jónak és fontosnak tartunk" - zárta az A38 hajó keddi közleménye.


Szerző: Klopfstein-László Kornél   |  egyéb írások a szerzőtől »   |   STOP


a rovat további hírei
Elődje Huszti Péterrel együtt távozott - megvan az új színházigazgató Eszter-est az Akváriumban Pártállami hisztéria a legendás Marat/Sade-előadás körül - részletek Botrányba fulladt szembesítés: kedves zsidó vagy tetves zsidó? Szombathelyi színház: Jordán Tamás pályázatát támogatta a szakmai bizottság Őrületes hip-hop és rap a Pannónia Fesztiválon! Adele tarolt a Billboard gálán
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF
246.86

szavazás
Ön szerint ki fizeti majd a telefonadót?
Természetesen a cégek Természetesen mi
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: art-lingerie
Felfedi titkát a leopárdmintás tanga - Fotók 18+
Laetittia mosolyogva teszi szét nekünk a lábát.
Fotó: glamour
Ráfeszül a csini bugyi, nedvesedik a mellbimbó - Fotók 18+
A szőke tünemény egy tengerparton nedvesíti be magát.
Fotó: watch4beauty
Luficicik a hétvégi mókához - Fotók 18+
Bearanyozzuk Nessa képeivel a szombat estéd. És a vasárnapodat is...