2013. június 20. csütörtök | 25. HÉT | 171. NAP | 05:58 | RAFAEL, DINA

Balázsovits távozik, végelszámolás a Játékszínnél

2012. július 19. | 14:43
A hónap végén közös megegyezéssel távozik a Játékszín éléről Balázsovits Lajos, az igazgató az erről szóló papírokat csütörtök délután írja alá a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél (MNV).

Balázsovits Lajos az MTI-nek az is elmondta, hogy az MNV hétfőn hoz határozatot a végelszámolás augusztus elsejei megkezdéséről. Véleménye szerint ebben a helyzetben nem is határozhatnak másként.

A Játékszín igazgatója Szűcs Miklóssal, a Budapesti Kamaraszínház vezetőjével együtt 2011. december 21-én rendkívüli társulati ülésen jelentette be azt, amit egy december 15-én kelt levélben közölt velük fenntartójuk, az akkor még Nemzeti Erőforrás Minisztérium: a két színházzal kötött szerződést felbontják, 2012-ben már nem támogatják őket.

Később egy háttérbeszélgetésen a lépést azzal indokolták, hogy a tárcának csaknem egymilliárd forintot kell megtakarítania, a két színház bezárásával 477 millió forintot spórolnak meg. Végül annyi támogatást mégis adtak, amennyivel csaknem az évad végéig "kihúzhatták" a színházak.

Balázsovits Lajos úgy látja, semmiféle mozgásterük nem volt az elmúlt fél évben, bár ő reménykedett abban, hogy az új vezetésű Emberi Erőforrások Minisztériuma talán megváltoztatja a határozatot. Hiszen a Játékszínre ebben az időszakban fordított 100-110 millió forintot különféle adók és járulékok formájában ők "visszatermelték" az államnak, továbbá félretettek 30 millió forintot, amiből a végkielégítések - igaz, a járulékok nélkül - kifizethetők a mintegy 25 munkatársnak.

"Azt érzem, hogy tárca egyrészt presztízsokokból nem áll el attól, amit egyszer kimondtak, másrészt azokat a művészeti szervezeteket tekinti csak a magáénak, amelyek a módosított előadóművészeti törvény értelmében a nemzeti kategóriába kerültek. Bár kakukktojásnak ott van még az intézményi rangú Magyar Színház is" - jegyezte meg Balázsovits Lajos.

Azt prognosztizálja, hogy amikor lezajlik a végelszámolás, lakatot tesznek a színházra, akkor derül ki, hogy ki szeretné megszerezni és ki kapja meg a technikailag jól felszerelt játszóhelyet.

Az igazgató felvetette az MNV-nél, hogy van több olyan produkciójuk, amelyeket még játszhatnának olyan színházakban, ahol a Játékszínéhez hasonló méretű a színpad. Mivel a tulajdonosi jogokat az MNV gyakorolja, a felszámolásnál a díszletek és jelmezek megőrzésében és használatában is velük kell megegyezni, nem elég csupán az előadási jogokat kell megszerezni a darabok továbbjátszásához. A tárgyalásokon az MNV segítőkésznek mutatkozott - hangsúlyozta Balázsovits Lajos.


  |   STOP


a rovat további hírei
Hyppolit: vicces, korrekt, kissé avitt Meghalt Fehér Kalap, a Farkasokkal táncoló lakotára fordítója Kígyót-békát fotóztunk - hüllőáradat! Manu Chao Budapestre jön Több mint 15 millió forint gyűlt össze Nick Vujicic magyarországi előadásain 60 éves lett a táncművész Budapestre tart a Step Up belga királya
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
238.56

szavazás
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó:metart
Széttárt lábakkal vár a biliárdasztalon - Fotók 18+
Ne ijedj meg a nagyi-bugyitól! Ha közelebbről megnézed, kiderül, hogy szinte átlátszó, sok csipke van rajta.
Fotó: playboy
Vernél neki tejszínhabot - Fotók 18+
Utálod a konyhai munkát?
Fotó: silviasaint.com
A nő, akinek minden porcikáját kényeztetnéd - Fotók 18+
Silvia Saint rutinos pornósztár, tudja, mit kell tennie, hogy örömöt szerezzen a férfiaknak.