Elfogtunk egy levelet... Kern András 64 éves
címlapsztori
1/10
64 éves Kern András színész-rendező, aki még nem volt nagykorú, de már két műfajban is sikert ért el.
Kamasz srácként ismerte meg az ország, amikor az 1962-es Ki Mit Tud?-on Pintér Gáborral előadott paródiáival óriási sikert aratott. Nem akart színész lenni, filmrendezőnek készült, és volt is érzéke hozzá, hiszen 1965-ben egy filmjével elnyerte az országos amatőrfilm-fesztivál fődíját.
Tizenhét éves volt akkor, szép jövő előtt állt. Az volt a baj, hogy éppen nem indult filmrendezői szak a főiskolán, ő pedig mindenképpen be akart kerülni. Jobb híján színésznek jelentkezett, fel is vették, szépen el is végezte, a diplomáját pedig nem akarta kihasználatlanul hagyni, ezért a Vígszínházhoz szerződött.
Hamar bebizonyosodott, hogy a sors remekül alakította a pályáját, mert az egyik legjobb színészünk lett belőle. Híres főszerepeit, emlékezetes alakításait felsorolni is lehetetlen, minden műfajban kiválóan megállja a helyét, III. Richárdként éppúgy remekelt, mint a Játszd újra, Sam főszereplőjeként. Filmjei is népszerűek, a sajnos már elhunyt Bujtor Istvánnal forgatott "magyar Piedone" filmjei, például klasszikus remekművek.
Végül mégiscsak megadatott neki a filmrendezés: már a Sztracsatella is feltűnést keltett. A miniszter félrelép pedig, amit Koltai Róberttel együtt rendezett, igazi közönségsiker lett. Remekül énekel, Lövölde tér című dala elsőrangú. Jó humorral ír, a Heti hetesben is mindig nagy sikert arat, amikor elfog egy-egy levelet.
Munkáját több díjjal is elismerték. Az érdemes és kiváló művész 2007-ben megkapta a Kossuth-díjat is.
Forrás: STOP/Sztárnaptár |
STOP

címkék
Kern András, színésza rovat további hírei
54 éves Szerednyei Béla
"Nem csak mi nyerünk, hanem a főváros és Magyarország is"
Filmesek hívják fel a figyelmet Tóásó Előd ügyére
Az A38 a világ legjobb kocsmája - a Fehér Majom nagy rivális
Itt lesznek a Szigeten: Korn, Vaccines, Magnetic Man, Ministry
Ki marad Dörner társulatában?
A tömeggyilkost is anya szülte