Mi vár ránk 2009-ben? Vér és száguldás, űrlények és háborúk
címlapsztori
1/10
Garantált, hogy idén sem fogunk unatkozni. Az egyik hazai filmforgalmazó cég jóvoltából ugyanis a STOP betekintést nyert a 2009-es premierfilmek listájába, ahol a tavalyihoz hasonlóan számtalan folytatással, rajzfilmmel és fantasztikus filmmel találkoztunk.
Jóformán nagyobb durranás nélkül kezdődött el az újév, néhány rajzfilmen, egy elmondhatatlanul gyengére sikeredett harmadik Szállítón és néhány hollywoodi mozin kívül eddig nem sok mindent láthattunk. Igaz, a szokásostól eltérően, másfél hónappal január első napja után már két hazai produkcióra is megválthattuk jegyeinket a mozikban. A Valami Amerika második része hozta a várt nézettséget, osztatlan sikert aratott a nézők körében, a Fenyő Miklós életútját bemutató Made in Hungáriát azonban még csak két hete tűzték műsorra a multiplexek.
Nem kellett azonban sokáig várnunk, ma mutatják be ugyanis az év egyik legnagyobb sikerfilmjének beharangozott Valkűr című II. világháborús filmet Tom Cruise főszereplésével, amely egy kudarcba fulladt Hitler ellenes merénylet előzményeit és utózöngéit meséli el megtörtént események, illetve dokumentumok alapján. Hosszas jogi huzavona után március 5-én, a világon elsőként érkezik meg hozzánk a világ legsikeresebb képregényeként számon tartott Watchmen - Az Őrzők egész estés filmadaptációja, amelyet csak egy nappal később, március 6-án mutatnak be az amerikai vásznakon. A cselekmény 1984-ben, egy alternatív Amerikában játszódik, ahol a földöntúli képességekkel rendelkező Őrzők az emberiség védelmezőiként a mindennapi élet részeseivé válnak.
Április első napjaiban köszön be hozzánk egy újabb DreamWorks animáció a Szörnyek az űrlények ellen című film személyében, majd az autós társadalomban hatalmas népszerűségnek örvendő kultusztrilógia negyedik része, a Halálos Iramban: A hazatérés kerül vászonra április 9-én. Úgy tűnik, a korábban megszellőztetett június 9-i időpontnál két hónappal korábban. A szintén áprilisra várható Spancserek című vígjáték után a számítógépes guruk májusban válthatnak jegyeket a Star Trek élő szereplős, egész estés akciófilmjére. Ez az év sem telhet el azonban tóparti, rettegős-kaszabolós véres horror nélkül, így a Péntek 13 című produkció is megleshető lesz májusban.
Javában a három hónapos nyári szünetet ünnepeljük majd, amikor júniusban megérkezik hozzánk a két évvel ezelőtt hatalmas világsikert aratott Transformers című akció sci-fi folytatása, A bukottak bosszúja, amelyben a számítógépes szupertechnikával animált autobotok és álcák (robotok) mellett ismét feltűnik az első részben megkedvelt szereplőgárda apraja-nagyja, úgy mint Megan Fox, Shia LaBeouf, Josh Duhamel vagy Tyrese Gibson. A mozi ezúttal is az Armageddon, A sziget és a Bad Boys II. rendezője, Michael Bay irányításával készül, aki a szereplők beszámolói alapján élete legjobb filmjeként tartja számon és rendezi a szuperprodukciót.
A Transformers után néhány héttel a Rockhajó című vígjátékra ülhetünk majd be Philip Seymour Hoffman, Billy Nighy és Gemma Artenton társaságában. 2009 októberében tűzik moziműsorra az Oscar-díjas Jamie Foxx és Robert Downey Jr. idei minden bizonnyal legnagyobb durranásának számító, igaz történet alapján leforgatott Szólista című filmjét, amely egy csodálatosan hegedülő, ám kilátástalan sorsú hajléktalan és egy igaz barátra vágyó újságíró egymásra találását, életét mutatja be. Röviden: idén is lesz miért moziba menni.
Szerző: Pi-Zsi | egyéb írások a szerzőtől » |
STOP

a rovat további hírei
Hyppolit: vicces, korrekt, kissé avitt
Több mint 15 millió forint gyűlt össze Nick Vujicic magyarországi előadásain
60 éves lett a táncművész
Budapestre tart a Step Up belga királya
Szabó István lesz az Arany Barack filmfesztivál zsűrielnöke
Az Attraction és a fair play díjas sportolók vettek részt Áder díszvacsoráján
Jó évet zárt a jubiláló Katona József Színház