2012. május 23. szerda | 21. HÉT | 144. NAP | 03:31 | DEZSŐ, DÉZI

"Nem csak mi nyerünk, hanem a főváros és Magyarország is"

2012. február 22. | 13:03
Az A38 hajó összesen 13 300 szavazatot gyűjtött, ezzel több mint három és félezer szavazattal megelőzve egy holland intézményt, és megnyerte a világ legjobb bárjának járó címet. A díjat a Lonely Planet, a világ egyik legolvasottabb útikönyv-kiadója hirdette meg. Kozlov Sándor, a Hajó programszervezője megosztotta örömüket a STOPpal.

STOP: Először is, gratulálunk a győzelemhez! A mostani versenybe húsz ország összesen száz klubját, bárját válogatták be a szerkesztők. Lehet tudni, hogy történt meg a klubok kiválogatása?

Kozlov Sándor: A Lonely Planet szerkesztősége választotta ki saját adatai, elbírálása szerint azt a 100 klubot világszerte, melyek az ő elképzelésük szerint képesek lennének ma, 2012-ben megnyerni ezt a versenyt. Ezek közül pedig a közönség szavazatai alapján osztották ki a helyezéseket. Meglepődtünk, hogy felkerültünk a listára. Valószínűleg hallottak rólunk, eljöttek megnézni, jó véleménnyel voltak rólunk, így ajánlottak bennünket ebbe a patinás mezőnybe.

- Évente írják ki a versenyt, jövőre is lehet számítani a Hajó részvételére?

- Valóban, ezt a versenyt minden évben megrendezik, minden évben újabb és újabb kluboknak van esélyük, hogy bekerüljenek ebbe a listába. Ilyen volt a holland De Vitte Aap is, amely majdnem másodszor is megnyerte ezt a versenyt, de idén szerencsére sikerült nekünk megnyernünk.

- A díj elnyerése után több külföldi látogatóra lehet számítani? Van statisztika arra, hány százalékban látogatják külföldiek a programokat?

- Nehéz ilyen statisztikát folytatni, ugyanis a jegyeladásnál nem szoktuk megkérdezni az illetők nemzetiségét. Csak azt tudjuk követni, ha esetleg a jegyeket külföldről veszik meg. Sok vásárló van Romániából, Szlovákiából, Ausztriából vagy Csehországból. Emellett nagyon sok olyan külföldi turista és diák, akik itt vannak, illetve tanulnak Magyarországon, és megfordulnak a hajón. Mi készítettünk felméréseket és közvélemény-kutatásokat is, de ezek mind koncertektől függőek. Természetesen egy hazai előadó koncertjének közönsége túlnyomó részt magyar, de egy külföldi előadó koncertjén nyilván nagyon sok a külföldi.

- Nyilván sokan jönnek majd el akár külföldről is megnézni 2012 legjobb klubját...

- Természetesen számítunk rá, annál is inkább, mert a Világ Legjobb Klubja kitüntetés komoly pr-értéket jelent nekünk. Online területeken is, az útikönyvet olvasók között is találkoznak velünk. Természetesen és szerencsére ezzel nem csak mi nyerünk, hanem a főváros és Magyarország is komoly pr-értéket kapott. Amikor a Sziget Fesztivál megnyerte a legjobb európai fesztiválnak járó díjazást, az is jót tett az országnak. Reméljük, hogy ezzel mi is hozzá tudunk járulni nemcsak a saját forgalmunk növekedéséhez, hanem az ország idegenforgalmához is, ami nagyon fontos számunkra.

- Készül majd egy kis kiadvány a 100 legjobb klubról?

- Mivel ez online formában működik, ha jól tudom, nem terveznek belőle kiadványt készíteni. Ezt a címet minden évben meghirdetik, reméljük, hogy jövőre is meg tudjuk majd nyerni, esetleg azután is, hogy az A38 ne csak a 2012-es év legjobb klubja legyen a világon.

- Lesz nagy party, ahol a közönség megünnepelheti a győzelmet?

- Február 27-én reggel 11 órakor tartunk egy nagyobb sajtótájékoztatót, ahol szeretnék a díjról részletesebben hírt adni. Ezen kívül szervezünk egy rendezvényt is, de az időpontot konkrétan nem tudjuk, mert olyan erős a programunk ezen a héten és a jövő héten is, hogy az elkövetkező napok koncertjei felérnek bármiféle ünnepléssel.

- Kaphatunk ízelítőt a programokból?

- Szerencsére pont úgy jött ki a szavazás eredménye, hogy akkor kaptuk meg a díjat, amikor egyébként is egy nagyon komoly programhetünk lesz. Február 22-én, szerdán lesz a Che Sudaka nevű spanyol zenekar lemezbemutató koncertje, ami nagy valószínűséggel egyébként is telt házat vonz. Szombaton látogat el hozzánk a 2012-es turnéja keretein belül a német Jazzanova nevű zenekar, illetve a jövő héten is lesz egy fantasztikus meglepetés zenekarunk Svédországból, a Polar Beat nevű skandináv zenei sorozat keretein belül.

- A Szimpla Kert a harmadik helyezést érte el a szavazáson. Volt összefogás az eredmény eléréséért?

- A Szimplával baráti viszonyt ápolunk, többször egyeztettünk, segítettük egymást a szavazás során. Szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki támogatta a Hajót akár szavazatával, vagy csak gondolt ránk. Nagyon örülünk, hogy a szavazás eredményével bebizonyítottuk, közönségünkre nem a megosztottság a jellemző, hanem egyet tudunk érteni és összetartani.


Szerző: -vp-   |  egyéb írások a szerzőtől »   |   STOP

címkék
A38, Lonely Planet, szavazás


a rovat további hírei
Elődje Huszti Péterrel együtt távozott - megvan az új színházigazgató Eszter-est az Akváriumban Pártállami hisztéria a legendás Marat/Sade-előadás körül - részletek Botrányba fulladt szembesítés: kedves zsidó vagy tetves zsidó? Szombathelyi színház: Jordán Tamás pályázatát támogatta a szakmai bizottság Őrületes hip-hop és rap a Pannónia Fesztiválon! Adele tarolt a Billboard gálán
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF
246.86

szavazás
Ön szerint ki fizeti majd a telefonadót?
Természetesen a cégek Természetesen mi
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: elite
Akkor jó a popsi, ha kerek - Fotók 18+
És Lettynek kedd este nagyon jó popsija van.
Fotó: art-lingerie
Felfedi titkát a leopárdmintás tanga - Fotók 18+
Laetittia mosolyogva teszi szét nekünk a lábát.
Fotó: glamour
Ráfeszül a csini bugyi, nedvesedik a mellbimbó - Fotók 18+
A szőke tünemény egy tengerparton nedvesíti be magát.