Nem hatolt át a téglákon
nyomtat
elküld
Facebook
Twitter
LinkedIn
Google+
FourSquare
Iwiw
címlapsztori
Hány fideszes szavazna Kádárra? Felmérték a nosztalgiázók számát
A mai urakat is figyelmezteti a vérvörös csütörtök
1/10
A vasárnap este véget ért 43. Magyar Filmszemle egyik nagy reményekkel várt filmje, Cserhalmi Sára első nagyjátékfilmes alkotása, a Drága besúgott barátaim, csalódást okozott. A fiatal rendező túl nagy fába vágta a fejszéjét, de filmjével talán elindíthat egy tisztulási folyamatot.
Ideje volt, hogy valaki a rendszerváltozás 22. évében végre mozit készítsen az egykori besúgók és besúgottak múlttal való szembesülésének folyamatáról. Cserhalmi Sára megtette ezt, ami mindenképpen dicséretes vállalkozás, még akkor is, ha egyetlen film minden bizonnyal kevés arra, hogy a társadalom árnyaltan tudjon szembenézni közelmúltjával.
Mostanáig szinte teljesen ad hoc alapon, olykor épp az aktuális politikai széljárásnak megfelelően estek ki a csontvázak a szekrényből, kürtölték világgá X, Y közszereplőről, hogy az előző (előtti) rendszerben melyik III/valahányas ügyosztály megbízásából jelentgetett a környezetében élőkről. Az egyes politikai oldalak aztán vagy meghurcolták az illetőt, vagy bocsánatos bűnként könyvelték el az érintett pártállami szolgálatait.
A Drága besúgott barátaim című film kísérletet tesz annak bemutatására, hogy az egykori beszervezetteket nem lehet egy kalap alá véve rosszaknak, a jelentések alanyait pedig jóknak minősíteni. A filmbeli besúgó, a Derzsi János alakította író, János, ki is jelenti egy vele készült tévéinterjúban, hogy voltak nálánál sokkal rosszabb téglák is, ami megismert története, az általa besúgottakkal kialakított baráti viszonya alapján akár elfogadható is lenne. Csakhogy.
Az ügy szenvedő alanyát játszó egyetemi tanár, a besúgott Andor erkölcsi fölháborodása talán épp ezzel a baráti nexussal magyarázható. Nyilván sokkal jobban fáj, ha attól kapja az ember a pofont, akitől a legkevésbé számít rá: legközelebbi barátjától. A másik ok, ami a besúgó leleplezését kiváltja, hogy a privát jelzés ellenére az érintett nem él az önfeladás lehetőségével. A tévébeli vallomásra már csak akkor vállalkozik János, miután Andor publikációja megjelenik egy lapban, és nyomában megérkeznek az első fenyegető telefonok is.
A túlzott lassúsággal hömpölygő film legdrámaibb jelenete az említett tévéinterjú lehetne, ha nem egy dilettáns kérdezőt ültettek volna le "interjúzni" egy kinyilatkozó alannyal, mint a filmbeli jelenetben. A viszonylag rendezettre fésült János itt mondja bele a kamerába a tutit, nevezetesen: a leleplezés számára nem lebukás, hanem megszabadulás a terhes múlttól. Mint mondja, nem kér elnézést egykori besúgott barátaitól, mivel kényszer hatására cselekedett, míg Andorékat senki sem kényszeríti arra, hogy most belégázoljanak és meghurcolják. Érdekes álláspont.
És mégis. A sokkal inkább rákbetegsége és alkoholizmusa miatt öngyilkosságba menekülő besúgót a végkifejlet felé haladva egykori áldozatai is kezdik szánalommal szemlélni. A leleplezést elindító és nyilvánossá tevő Andor maga segédkezik egykori barátja temetésénél. Talán azért is, mert a volt besúgó, János - és ez az egyik legnagyobb ötlet a filmben - üregéből kivett műszemét hagyja örökül besúgottjára, mondván: odaátról is figyellek téged.
A film tipikus példája annak, hogyan lehet egy jó témából sokat markolva gyengécske filmet produkálni. Az édesapját rendező Cserhalmi Sára teljesen fölöslegesen és hosszan mutat be olyan adalékokat a filmben, amelyek legfeljebb csak érintőlegesen, épphogy fölvillantva kaphatnának benne helyet, ha egyáltalán. Ilyen jelenet például a rákbeteg főhős kórházi kezelésének bemutatása, kocsmai kvaterkája az ivócimborákkal, közértes bevásárlása felnőtt gyerekeivel, vagy épp az, amikor az interjúra készülő besúgót (és a nézőket) várakoztatva lenyomnak egy komplett számot a stúdióban szereplő jazz-zenekartól.
A színészi játék tekintetében is várakozáson aluli a teljesítmény. Egyedül Cserhalmi volt képes kihozni azt a karaktert, amelyet az általa megformált figurától várni lehetett. A többiek kevéssé életszerű monológokban és dialógokban hagyták ki a szerepükből fakadó lehetőségeket.
A legfőbb baj azonban mégis az: semmi újat nem tudtunk meg az ügynök-problémáról, és csak remélni lehet, hogy a film alkalmas lehet egy komolyabb társadalmi párbeszéd elindítására.
Szerző: Bencsik Gyula | egyéb írások a szerzőtől » |
STOP
Ideje volt, hogy valaki a rendszerváltozás 22. évében végre mozit készítsen az egykori besúgók és besúgottak múlttal való szembesülésének folyamatáról. Cserhalmi Sára megtette ezt, ami mindenképpen dicséretes vállalkozás, még akkor is, ha egyetlen film minden bizonnyal kevés arra, hogy a társadalom árnyaltan tudjon szembenézni közelmúltjával.
Mostanáig szinte teljesen ad hoc alapon, olykor épp az aktuális politikai széljárásnak megfelelően estek ki a csontvázak a szekrényből, kürtölték világgá X, Y közszereplőről, hogy az előző (előtti) rendszerben melyik III/valahányas ügyosztály megbízásából jelentgetett a környezetében élőkről. Az egyes politikai oldalak aztán vagy meghurcolták az illetőt, vagy bocsánatos bűnként könyvelték el az érintett pártállami szolgálatait.
A Drága besúgott barátaim című film kísérletet tesz annak bemutatására, hogy az egykori beszervezetteket nem lehet egy kalap alá véve rosszaknak, a jelentések alanyait pedig jóknak minősíteni. A filmbeli besúgó, a Derzsi János alakította író, János, ki is jelenti egy vele készült tévéinterjúban, hogy voltak nálánál sokkal rosszabb téglák is, ami megismert története, az általa besúgottakkal kialakított baráti viszonya alapján akár elfogadható is lenne. Csakhogy.
Az ügy szenvedő alanyát játszó egyetemi tanár, a besúgott Andor erkölcsi fölháborodása talán épp ezzel a baráti nexussal magyarázható. Nyilván sokkal jobban fáj, ha attól kapja az ember a pofont, akitől a legkevésbé számít rá: legközelebbi barátjától. A másik ok, ami a besúgó leleplezését kiváltja, hogy a privát jelzés ellenére az érintett nem él az önfeladás lehetőségével. A tévébeli vallomásra már csak akkor vállalkozik János, miután Andor publikációja megjelenik egy lapban, és nyomában megérkeznek az első fenyegető telefonok is.
A túlzott lassúsággal hömpölygő film legdrámaibb jelenete az említett tévéinterjú lehetne, ha nem egy dilettáns kérdezőt ültettek volna le "interjúzni" egy kinyilatkozó alannyal, mint a filmbeli jelenetben. A viszonylag rendezettre fésült János itt mondja bele a kamerába a tutit, nevezetesen: a leleplezés számára nem lebukás, hanem megszabadulás a terhes múlttól. Mint mondja, nem kér elnézést egykori besúgott barátaitól, mivel kényszer hatására cselekedett, míg Andorékat senki sem kényszeríti arra, hogy most belégázoljanak és meghurcolják. Érdekes álláspont.
És mégis. A sokkal inkább rákbetegsége és alkoholizmusa miatt öngyilkosságba menekülő besúgót a végkifejlet felé haladva egykori áldozatai is kezdik szánalommal szemlélni. A leleplezést elindító és nyilvánossá tevő Andor maga segédkezik egykori barátja temetésénél. Talán azért is, mert a volt besúgó, János - és ez az egyik legnagyobb ötlet a filmben - üregéből kivett műszemét hagyja örökül besúgottjára, mondván: odaátról is figyellek téged.
A film tipikus példája annak, hogyan lehet egy jó témából sokat markolva gyengécske filmet produkálni. Az édesapját rendező Cserhalmi Sára teljesen fölöslegesen és hosszan mutat be olyan adalékokat a filmben, amelyek legfeljebb csak érintőlegesen, épphogy fölvillantva kaphatnának benne helyet, ha egyáltalán. Ilyen jelenet például a rákbeteg főhős kórházi kezelésének bemutatása, kocsmai kvaterkája az ivócimborákkal, közértes bevásárlása felnőtt gyerekeivel, vagy épp az, amikor az interjúra készülő besúgót (és a nézőket) várakoztatva lenyomnak egy komplett számot a stúdióban szereplő jazz-zenekartól.
A színészi játék tekintetében is várakozáson aluli a teljesítmény. Egyedül Cserhalmi volt képes kihozni azt a karaktert, amelyet az általa megformált figurától várni lehetett. A többiek kevéssé életszerű monológokban és dialógokban hagyták ki a szerepükből fakadó lehetőségeket.
A legfőbb baj azonban mégis az: semmi újat nem tudtunk meg az ügynök-problémáról, és csak remélni lehet, hogy a film alkalmas lehet egy komolyabb társadalmi párbeszéd elindítására.
Szerző: Bencsik Gyula | egyéb írások a szerzőtől » |
STOP
címkék
film, Cserhalmi György, Cserhalmi Sára, Derzsi Jánosa rovat további hírei
Yonderboi nyári fesztiváltervei: nem kényezteti el rajongóit
Elődje Huszti Péterrel együtt távozott - megvan az új színházigazgató
Eszter-est az Akváriumban
Pártállami hisztéria a legendás Marat/Sade-előadás körül - részletek
Botrányba fulladt szembesítés: kedves zsidó vagy tetves zsidó?
Szombathelyi színház: Jordán Tamás pályázatát támogatta a szakmai bizottság
Őrületes hip-hop és rap a Pannónia Fesztiválon!
