2014. július 25. péntek | 30. HÉT | 206. NAP | 07:17 | KRISTÓF, JÁKOB

Nyílvesszők sötétítették el az eget Ópusztaszeren

2012. június 30. | 21:31
Ezerkétszázötven íjász a képzeletbeli ellenség tábora felé kilőtt nyílvesszői sötétítették el az eget szombaton Ópusztaszeren, ahol immár hatodik alkalommal rendezték meg a hagyományőrző íjásztalálkozót, a Nyílzáport.

A 907-es pozsonyi csatára emlékezve a Kárpát-medence minden szegletéből összesereglett íjászok szabályos hadrendben - tizedekbe, rajokba és századokba sorakozva - vonultak föl az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark melletti pusztán. A harcosok - akik között szép számmal voltak nők és gyerekek is - először fegyvereiket magasba emelve a Árpád-korban használt huj, huj, hajrá! csatakiáltással köszöntötték egymást. Az íjászok ezt követően egymást váltva célzott lövéseket adtak le a képzeletbeli ellenséget szimbolizáló célbábukra, majd fegyvereiket az ég felé irányítva egyszerre árasztották el az ellenfél táborát nyílveszőikkel.

A hazai hagyományőrző íjászat legnagyobb seregszemléjén idén is izgalmas és látványos programokkal várták az érdeklődőket. Az emlékparkban szombaton megelevenedett a magyarság egy dicsőséges korszaka, a vendégek egy csapásra a honfoglaló magyarok életébe csöppenhettek. Középkori kézműves vásár, harci és életmód-bemutatók, érdekes foglalkozások fogadták a látogatókat, akik testközelből ismerhették meg a X. századi magyarok életmódját, félelmetes harcmodorát.

A Nyílzápor alkalmából a Feszty-körképnek is helyet adó Rotunda épületében egy különleges, a magyar történelem ezer évének legfontosabb pillanatait felidéző kiállítás nyílt, Máday Norbert műgyűjtő korábban a nagyközönség számára ismeretlen, egyedülálló XIX. századi metszetgyűjteményéből. A szenvedélyes gyűjtő közel két évtizede kutatja és gyűjti a litográfiákat. Gyűjteményét kizárólagosan a magyar kulturális örökség relikviáinak, azon belül is leginkább az 1848-49-es szabadságharc még föllelhető tárgyi emlékeinek vásárlásával hozta létre.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
hagyományőrzés, ilyászat, ópusztaszer


a rovat további hírei
Óriási buli lesz a Muzsikáló Udvarban Szegeden Reklámokból finanszírozná a keresztelőkápolna felújítását a firenzei püspökség A Sziget az európai zene központja Ismét tengerre száll Jack Sparrow Bemutatják a Hawking filmet a torontói fesztiválon Experidance is lesz a Barokk Esküvőn Palóc búcsú lesz Balassagyarmaton
FRISS HÍREK Több friss hír »
2014.07.25. 07:10
Harmincnégy évet vártak az osztalékra
2014.07.25. 07:05
Iszak Eszter: Ákos sok jó tanáccsal lát el
2014.07.25. 06:55
A fiatalok szívnak a legtöbbet a munkahelyeken
2014.07.25. 06:40
Vizsgálja a rendőrség a megégett munkások ügyét
2014.07.25. 06:35
Ötvenkét kilométeres "Higgs-gyárat" tervez Kína
2014.07.25. 06:20
A hazai autógyártás 2020-ig biztosan növekedni fog
2014.07.25. 06:05
Kicsit leáll a HU-GO vasárnap hajnalban
2014.07.25. 05:06
Felgyorsították a gáztárolók töltését
2014.07.24. 22:50
Lebukott egy szerb embercsempész Zalában
2014.07.24. 22:36
Tizenegyből egy munkahelyet a turizmusnak köszönhetünk
2014.07.24. 22:30
Voksán Virág: ki kell tűnnöm a tömegből
2014.07.24. 22:20
Ötödikek az oroszok
2014.07.24. 22:04
Épülhet az út Románia felé és viszont
2014.07.24. 21:50
Horvátországban tárgyalt Szijjártó
2014.07.24. 21:45
Ha magyar a bank - mi fizetjük
2014.07.24. 21:40
Zimány Linda intravénás vitamin koktéllal pörög
2014.07.24. 21:35
A NAIH is vizsgálódik az Ökotársnál
2014.07.24. 21:20
Feloszlott a kormánykoalíció Ukrajnában
2014.07.24. 21:05
Megvalósíthatósági tanulmányt akarnak a Duna-Odera-Elba csatornáról
2014.07.24. 20:50
Megható! Az elefánt altatódalra szundikál
2014.07.24. 20:29
Óriási buli lesz a Muzsikáló Udvarban Szegeden
2014.07.24. 20:13
A levegőből adnak a szőlőbetegségnek
2014.07.24. 20:00
A jóképű színész végre viaszszobrot kapott
2014.07.24. 19:47
Örüljünk: az egészségügyet nem érinti az intézkedés
2014.07.24. 19:20
Pörög a BASF
2014.07.24. 19:10
Katie Holmes bepasizott?
2014.07.24. 18:52
Körözött német nőt fogtak el Nagykanizsa közelében
2014.07.24. 18:42
Rossz karma: egyre több vállalkozó lóg az adóhatóságnak
2014.07.24. 18:32
Lumbágóra túrót nem ér a paracetamol
2014.07.24. 18:20
Kínos! Diákjai kapták meg a tanár meztelen szelfijeit
TOP HÍREK
1/5
fotó, videó
CHF / HUF
253.59

szavazás
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Ez állíthatja fel a lankadt magyar focit +16
Az elmúlt időszak tragikus eredményeit követően tudomásul kell vennünk, hogy ez így nem mehet tovább. A magyar foci minden igyekezete ellenére padlón van.
A mai napon egy indiai szépséget mutatunk be nektek.
Az izzó tekintetű Ebony minden helyzetben felborzolja a kedélyeket.
Mai kínálatunkban egy tüzes kancácska szerepel.
Ízig-vérig Nő, kerek fenék, széles csípő, csodaszép mellek. Csak rád vár egyedül a tetőtéri lakásban.