2013. május 18. szombat | 20. HÉT | 138. NAP | 20:51 | ALEXANDRA, SZANDRA

Ő lehetett az igazi Mona Lisa

2012. július 18. | 21:32
Olasz régészek meggyőződése szerint Mona Lisa vélt modelljének földi maradványait tárták fel Firenzében a Szent Orsolya-kolostor egyik föld alatti sírboltjában.

A történészek szerint Lisa Gherardininek, Francesco del Giocondo firenzei selyemkereskedő feleségének titokzatos mosolyát örökítette meg 1504-ben Leonardo da Vinci. Az asszony férje elhunyta után fogadalmat tett, és orsolyita apácaként élt 1542-ben, 63 éves korában bekövetkezett haláláig - olvasható a Herald Sun online kiadásában.

A régészeknek át kellett törniük a vastag betonpadlózatot, amelyet a kolostor kaszárnyává történő átépítése során fektettek le. Nagyon hamar rábukkantak egy női koponyára, valamint csigolyák és bordák töredékeire éppen azon a helyen, ahol a régi térképek és dokumentumok tanúsága szerint Lisa földi maradványait végső nyugalomra helyezték: a kriptába egy kapun átjutva, lépcsőfokokon lehetett lejutni. Pénzhiány miatt azonban hamarosan fel kellett függeszteni a kutatásokat.

A feltárások júniusban folytatódtak, azóta egy emberi csontváz nagy része került elő. Mindazonáltal az ásatásokat irányító Silvano Vincenti szerint nem biztos, hogy a csontok egyazon személyéé voltak. A kutatók a továbbiakban genetikai vizsgálatok céljából mintát vesznek a csontokból, amelyeket összehasonlítanak Lisa gyermekeinek DNS-ével, akiket a közelben temettek el. Amennyiben bebizonyosodik, hogy valóban Lisa Gherardini földi maradványait találták meg, a koponyája alapján komputeres arcrekonstrukciót végeznek, hogy kiderítsék, valóban a firenzei selyemkereskedő feleségének arcvonásait, titokzatos mosolyát örökítette-e meg Leonardo da Vinci.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
Mona Lisa


a rovat további hírei
Wagner-fesztivál az Erkel Színházban Eurovízió - ByeAlex a TOP10-be is bekerülhet Izgalmas színházi fesztivál lesz Kaposváron Miénk a Vár! - Tiétek a lekvár Rendőri védelem kell egy színházi előadásnak - az igazgató nem érti Alföldi ezerrel pörög Magyar kötéltáncos a Cirque du Soliel új sztárja
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
234.56

szavazás
Elegendő a pedagógus és egészségügyi béremelés?
Igen Nem Porhintés az egész
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Vörös, szeplős és nagyon ért a szexhez - Fotók 18+
Elle nem mehet a napra, mert szeplői azonnal lángra kapnának.
Fotó: actiongirls
Semmit sem takar a bőrmelltartó - Fotók 18+
Kathy Lee rutinos pornós bombázó, most mégis szólóban mutatja meg magát.
Fotó: babes
Megnyílt a punci-kilátó - Fotók 18+
Emily kedvenc kikapcsolódása a kirándulás - de szigorúan csak a szex után.