Csepel mégis szívesen látná a Fradit?
A csepeli futballstadiont is működtető Csepel SC Alapítvány örülne neki, ha vendégül láthatná a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencvárost azon időszak alatt, amíg felépítik majd az új Albert Stadiont.
Járosi Tamás, az alapítvány társadalmi elnöke az MTI érdeklődésére pénteken elmondta, hogy az "ország legnépszerűbb és legjobban ismert futballklubjának átmeneti befogadása mind a létesítmények modernizációját, mind a csepeli tömeg és versenysport népszerűsítését és fejlődését elősegítené."
Egyúttal reagált Märtz János, a harmadosztályban érdekelt csepeli futballklub elnökének múlt héten tett kijelentésére, miszerint a zöld-fehérek ideiglenes költözését azért nem látja lehetségesnek, mert a létesítmény tartós bérbeadásához legalább 50 millió forintos fejlesztésre lenne szükség a stadionban. Járosi hozzátette, hogy a Ferencváros érkezésével "igenis" be kellene fektetni a stadion rekonstrukciója érdekében.
Fürjes Balázs budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos korábban azt mondta: 12 milliárd forintból építhető fel a Ferencváros új Üllői úti stadionja, s márciusban, az IMF-tárgyalások lezárása után dőlhet el, hogy költségvetési pénzből 2014-re megvalósítható lesz-e a beruházás.
Orosz Pál, a Ferencváros labdarúgócsapatát működtető Zrt. vezérigazgatója csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy inkább a Népligetben felhúzott, ideiglenes lelátókkal megerősített pályán játszaná hazai mérkőzéseit a gárda.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
FTC, Ferencváros, stadion, Csepela rovat további hírei
Az MLSZ felmentő döntése a bundagyanú ügyében: a 2009 tavaszi ügyek elévültek
A svájciak és a franciák félelmetes ellenfelet bosszantottak fel
Vettel az élen Barcelonában, a Lotus visszalépett
Marosi búcsúzott Monterreytől
Végre a Mercedes is lerántotta a leplet idei versenyautójáról
Európa Liga: vérre menő küzdelmek
Monterrey-i tenisztorna: Arn Gréta továbbjutott