2015. április 01. szerda | 14. HÉT | 91. NAP | 07:50 | HUGÓ, AGÁD

Olimpillanatok: tragédia a döntőben...

2012. július 23. | 09:31
Csak 15 perc hiányzott a csodához. 2000-ben ennyit kellett volna még kibírni kézis lányainknak, hogy olimpiai bajnokok legyenek. nem sikerült.

Ami a fociban Bern, az a kézilabdában Sydney. 1954-ben Puskásék bukták el a VB döntőt (pedig sokkal jobbak voltak), míg az ausztrál városban Kökény Beáék vesztették ez az aranyat az utolsó negyedórában (pedig sokkal jobbak voltak).

Azt már az ötkarikás játékok előtt is tudtuk, hogy jó a női válogatottunk. De abban azért kevesen reménykedtek, hogy kézis lányaink egészen a döntőig menetelnek majd. Nem is akármilyen teljesítménnyel. A legjobb nyolc között hihetetlen csatában verték a honosított sztárokkal megtűzdelt osztrák csapatot, majd az elődöntőben az azóta is egyeduralkodó norvég válogatottat szórták meg.

A fináléban jöttek a dánok, és jött a tragédia. Pedig minden jól kezdődött. Radulovicsék nagyszerűen játszottak, s a mérkőzés kétharmadánál hat góllal vezettek. Olyan előny ez, amit ebben a sportágban negyedórával a vége előtt már nem lehet elszórni. Legalábbis ezt hittük, addig a napig. Mert a mieinknek sajnos "sikerült". Az addig nagyszerűen kézilabdázó hölgyek egyre többet hibáztak, a dánok meg mind magabiztosabbak lettek, és 14-4-re nyerték az utolsó negyedórát. Magyarázat azóta sincs, és talán már nem is lesz. Egy biztos: azt a döntőt nem a dánok nyerték meg, hanem a magyarok veszítették el.

A Sydneyben ezüstérmes csapat: Farkas Andrea, Zsemberiné Simics Judit, Nagy Anikó, Pádár Ildikó, Deli Rita, Radulovics Bojana, Pigniczki Krisztina, Farkas Ágnes, Kántor Anikó, Siti Beáta, Kökény Beatrix, Pálinger Katalin, Lőwy Dóra, Kulcsár Anita, Balogh Beatrix


Szerző: L. Dézsi Zoltán   |  egyéb írások a szerzőtől »   |   STOP

címkék
olimpia, kézilabda, döntő, Sydney, tragédia, vereség, ezüstérem


a rovat további hírei
Kivették Källman vakbelét Magyar-görög - Két görög futballista elhagyhatta a kórházat Örülnek a döntetlennek a románok A Vivicittá félmaratonra betelt a létszám A vb-ezüstérmes norvég kerékpáros kulcscsonttörést szenvedett A 100 kilométeres futó ob győztese Makai Viktória és Rudolf Tamás Hanga Ádám idénycsúcsot dobott
FRISS HÍREK Több friss hír »
2015.04.01. 07:34
Paks II: Kegyet vásárolt Budapesten Moszkva?
2015.03.31. 22:00
Bekebelezi az Eötvös Ösztöndíjat és a Stipendium Hungaricumot a Tempus
2015.03.31. 21:40
Kelemen Anna: nyitott vagyok szexuális téren is
2015.03.31. 21:20
Tudja, mit csinálnak a hangyák az űrben?
2015.03.31. 20:50
Az osztrákokat is elkapta Niklas
2015.03.31. 20:40
Füstöt éreztek, kiürítettek egy Kálvin téri irodaházat
2015.03.31. 20:30
Fésűs Nelly férjhez menne
2015.03.31. 20:20
Elmúlt a háromszáz forint alatti euró
2015.03.31. 20:10
Kivették Källman vakbelét
2015.03.31. 20:00
Jegybanki vizsgálatot kér a Lombard Lízing Zrt. ügyében Rogán
2015.03.31. 19:50
Gigaerőművet álmodott az űrbe Kína
2015.03.31. 19:40
Ez még Justin Biebertől is ciki!
2015.03.31. 19:30
Cél az igazságügyi életpályamodell kidolgozása, a bírói képzés megújítása
2015.03.31. 19:20
Megválna dunaújvárosi gyárától a Triumph
2015.03.31. 19:10
A csúcson Putyin
2015.03.31. 19:00
Vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez Szijjártó Péter ellen a DK
2015.03.31. 18:50
A színésznő visszatér a sorozatba
2015.03.31. 18:40
Transzvesztitákra lőttek az NSA-nál
2015.03.31. 18:30
Az Alkotmánybíróság elnökhelyettese Sulyok Tamás
2015.03.31. 18:20
Száz megabites internetet ígérnek az iskolákba 2016 végére
2015.03.31. 18:10
Szidta a volt miniszterelnököt a YouTube-on, három évet kaphat
2015.03.31. 18:00
Vitára hívja ellenfeleit az LMP jelöltje
2015.03.31. 17:50
NATO nehézfegyverzet mehet Romániába
2015.03.31. 17:40
Áprilistól nem védi a TEK az elnököt
2015.03.31. 17:30
Halálos áldozata is van a tomboló Niklasnak
2015.03.31. 17:20
A húsvéti időszakban közúti ellenőrzések lesznek
2015.03.31. 17:10
Judi Dench így döntötte el
2015.03.31. 17:10
Meghalt az utcán talált vérző férfi Újpesten
2015.03.31. 17:00
278 kormányablakban háromszáz ügyet lehet majd intézni ősztől
2015.03.31. 16:50
Bekamerázták Újpestet
TOP HÍREK
1/5
fotó, videó
CHF / HUF
286.12

címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Vivien a polgárpukkasztó
Imádja a róla készült művészi képeket.
Janice imádja a vizet
Nem is fért már a bőrében, ahogy jobb lett az idő, azonnal csobbant is egyet.
Ryan a férfiak álma
Nem nehéz elképzelni, hogy egyszerre több pasi is csapja neki a szelet.