Serena Williams olimpiai bajnok
Serena Williams nyerte az aranyérmet női egyesben a londoni olimpia tenisztornáján, miután a szombati döntőben fölényesen győzött az orosz Marija Sarapova ellen Wimbledonban.
A mérkőzés mindössze 63 percig tartott, Sarapova csupán egy játékot tudott nyerni.
Az első játszmában a tengerentúli szinte szóhoz sem engedte jutni riválisát, a folytatásban újabb három gémet nyert, mire az orosz szépíteni tudott. Az ötödik gémben két bréklabdája is volt Sarapovának, de az amerikai mindkettőt hárította (4:1). A volt világelső ezzel végleg elvesztette hitét, hogy még felzárkózhat, az amerikai pedig biztosan nyerte a pontokat, a játékot és végül a meccset.
S. Williamsnek ez volt a kilencedik győzelme Sarapovával szemben, az orosz utoljára 2004-ben tudott nyerni ellene.
S. Williams eddig két aranyérmet szerzett párosban az olimpián (Sydney 2000, Peking 2008), egy hónapja a wimbledoni Grand Slam-tornán diadalmaskodott, és egyesben összesen 14 Grand Slam-diadal fűződik a nevéhez.
A harmadik helyen a világelső fehérorosz Viktorija Azarenka végzett, miután a bronzmérkőzésen két játszmában verte az orosz Marija Kirilenkót.
Forrás: MTI |
STOP

címkék
London 2012, olimpia, tenisz, Serena Williamsa rovat további hírei
Már-már ezüstérmes a Videoton
Kínlódva nyert az Újpest
Újabb lépés az egri vízilabda bajnoki cím felé
A pécsi focisták bukták a prémiumot - vereség Siófokon
Győrben nyert a Fradi az MTK ellen
Férfi kézilabda döntő - Előny a Veszprémnél
Észjátékot nyertek Miskolcon