Forradalmi gyógymód a reuma kezelésére
2009. januárjától már elérhető, és hamarosan minden rászoruló beteghez eljuthat az az új innovatív gyógyszer, amely forradalmasítja a lassan népbetegségnek számító rheumatoid arthritis, köznapi szóhasználatban a reuma által okozott súlyos panaszok kezelését.
A reuma az ízületek és a környező szövetek krónikus, progresszív gyulladásos betegsége, amely erős fájdalommal, mozgáskorlátozottsággal, az ízületek károsodásával és egyéb szövődményekkel, mint pl. fáradékonysággal és vérszegénységgel jár. A betegség jelenleg nem gyógyítható, pontos oka nem ismert. A kutatóknak eddig mindössze annyit sikerült kideríteni, hogy több olyan fehérje is létezik, amelyik fontos szerepet játszik a gyulladás kialakulásában.
Az új - immár az Európai Bizottság által is törzskönyvezésre került - készítmény első sorban ezen fehérjék egyikének működésbe lépését gátolja. A témakörben folytatott, mindmáig a legnagyobb számú és jelentőségű klinikai vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy a kezelés kifejezetten csökkenti a betegség okozta elváltozásokat és tüneteket, függetlenül a korábbi kezelésektől ill. a betegség súlyosságától.
A szer azok számára is hatékony megoldást jelenthet, akiknél a jelenleg forgalomban lévő készítmények eddig javarészt hatástalanok maradtak.
|
STOP

a rovat további hírei
Közel három kilométeres aszteroida jön - napok vannak csak vissza
Lezajlott egy választás Magyarországon - és íme a nyertes
A delfin nem sejti, milyen kincset talált
Miért "felejtettek el" repülni? Egyre jobbak lettek a merülésben
18+: Fogóval kapták ki a homlokából a lőszert - videó csak erős idegzetűeknek!
Veszélyes lehet a babára a terhesség alatt szedett D-vitamin
Szoftver figyeli ezentúl, mikor anyáznánk az ügyfélszolgálatossal