2012. május 23. szerda | 21. HÉT | 144. NAP | 04:13 | DEZSŐ, DÉZI

Így herdáljuk el a Föld vízkészletét

2012. február 20. | 10:07
Átlagosan mintegy 1385 köbméter vizet használ el minden ember egy évben, ami nagyjából 8650 teli fürdőkádnak felel meg - állapították meg holland kutatók.

Felmérésük szerint az országok közt mindazonáltal tetemes különbségek akadnak. A németek például fejenként 1426 köbmétert használnak, míg az Egyesült Államokban ez az érték 2842, Kínában 1071, Bangladesben pedig 750 köbméter - írják Arjen Hoekstra és Mesfin Mekonnen, a hollandiai Twente Egyetem kutatói az amerikai tudományos akadémia folyóiratában a Der Spiegel című német lap internetes kiadása szerint.

A mutatókra a vízlábnyom kifejezést alkalmazzák, amelyet az ember a mezőgazdasági és ipari termelés, illetve a háztartási használat által hagy maga után.

A vizsgálat az 1996 és 2005 közötti adatokra alapszik: ez a legfrissebb tízéves szakasz, amelyről minden szükséges információ rendelkezésre áll. Az emberiség globális vízhasználata ebben a periódusban évi 9087 milliárd köbméterre rúgott, azóta azonban tovább nőtt a népesség és vele együtt a fogyasztás is.

A mezőgazdasági termelés teszi ki a vízfogyasztás 92 százalékát, míg az ipari termelés 4,4 százalékkal, a háztartások pedig 3,6 százalékkal járulnak hozzá. Kínában, Indiában és az Egyesült Államokban különösen sok víz fogy, méghozzá évente 1207, 1182 illetve 1053 milliárd köbméter. Így e három állam használja el a teljes vízmennyiség 38 százalékát. Őket Brazília követi 482 milliárd köbméterrel.

Kína a legtöbb szennyvizet termelő ország: 360 milliárd köbméterrel a globális termelés negyedét adja.

Mivel a mezőgazdasági és ipari termékek nagy része másik országba kerül, az államok tetemes mennyiségű vizet importálnak, illetve exportálnak is. A legnagyobb importőrök az Egyesült Államok (234 milliárd köbméter), Japán (127), Németország (125), Kína (121) és Olaszország (101).

A földrészek közti vízvándorlás legnagyobb része az olyan mezőgazdasági termékek révén valósul meg, mint az olajos magvak: a napraforgó, a repce és a pálmaolaj, illetve az ezekből előállított fogyasztási cikkek.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
víz, vízlábnyom, fogyasztás


a rovat további hírei
360-as tempónál még garantáltan nem mozizott Nemrég fedezték fel - máris kihalás fenyegeti Végzetes üldözési jelenetek a mélyben - sebhelyes csontok tanúsítják A "rossz" zsírok az agynak is ártanak Szinte teljesen eltűnt a Nap - fotók, videók! Hiába, a magyarok értenek a spóroláshoz Megsimogathatja, mielőtt kihalnának
címlap »
fotó, videó »
1/5
CHF / HUF
246.86

szavazás
Ön szerint ki fizeti majd a telefonadót?
Természetesen a cégek Természetesen mi
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: elite
Akkor jó a popsi, ha kerek - Fotók 18+
És Lettynek kedd este nagyon jó popsija van.
Fotó: art-lingerie
Felfedi titkát a leopárdmintás tanga - Fotók 18+
Laetittia mosolyogva teszi szét nekünk a lábát.
Fotó: glamour
Ráfeszül a csini bugyi, nedvesedik a mellbimbó - Fotók 18+
A szőke tünemény egy tengerparton nedvesíti be magát.