2013. május 24. péntek | 21. HÉT | 144. NAP | 16:45 | ELIZA, ESZTER

Mire jó a tőzegáfonya?

2012. július 10. | 13:43
A vörös áfonya, más néven tőzegáfonya leve és a belőle készült étrendkiegészítők segítenek megelőzni a húgyúti fertőzéseket - állapították meg tajvani kutatók korábbi tanulmányok elemzésével.

Szakértők szerint a nők fele esik át életében legalább egyszer húgyúti fertőzésen, míg közel harmadánál vissza-visszatér. Ezért is fontos annak tisztázása, hogy a tőzegáfonya és a belőle készült termékek valóban segítenek-e a fájdalmas állapot megelőzésében.

A tajvani kutatók az úgynevezett metaelemzésben 13 korábbi, a vörös áfonya és a placebo hatását összehasonlító tanulmány adatait egyesítették, és tekintették át. Az átlagosan hat hónapig futó vizsgálatokba összesen 1616 embert vontak be Észak-Amerikában és Európában.

Az eredmények azt mutatták, hogy a tőzegáfonyából készült termékek valóban hatékonyak voltak a húgyúti fertőzések elleni védekezésben, különösen a nőknél, és főként a kiújuló fertőzések megelőzésében - számoltak be róla a kutatók az Archives of Internal Medicine című amerikai orvosi folyóiratban.

A szakemberek úgy vélik, hogy a vörös áfonya vagy a belőle készült étrendkiegészítők fogyasztása egyértelmű előnnyel jár a húgyúti fertőzések nagyobb kockázatának kitett csoportokban, ilyenek a várandós nők, az idős emberek és azok, akik veséje "alulműködik" - idézte a tanulmányt a HealthDay című ismeretterjesztő portál.


Forrás: MTI   |   STOP

címkék
tőzegáfonya, vörös áfonya


a rovat további hírei
A világűrből is látszik az alaszkai vulkánkitörés - fotó! Merész következtetések egyetlen fog vizsgálatából Kézben tartott tömegkommunikáció nélkül nincs vezérkultusz Sokat várnak a pehelykönnyű, kisméretű gépek bevetésétől A gyógyszer már nem használt - és akkor elővették a C-vitamint Közel három kilométeres aszteroida jön - napok vannak csak vissza Lezajlott egy választás Magyarországon - és íme a nyertes
címlap »
fotó, videó »
STOP friss Több friss hír »
STOPlista
1/5
CHF / HUF
231.83

szavazás
Megvenné az olcsóbb csempész-cigit?
Igen Nem Nem tudom
címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Fotó: babes
Besírnál, ha te adnál neki jóéjt puszit - Fotók 18+
Bree Daniels az a csaj, akit bármikor el tudnál képzelni magad mellett.
Fotó: suicidegirls
Csipke alól villan az átszúrt punci - Fotók 18+
Alicee mindent megtesz, hogy vonzóvá tegye magát...
Fotó: metart
Bájos arc, de kilóg a macskanyelv - Fotók 18+
A szomszédlány már nem csitri...