Harc, háború, koki, saller - logikus, ami most következik
A hadkötelezettség ötletét egy olyan párt hozta elő, amely annak idején ellenzékben még arról beszélt, hogy a jövőben soha, egyetlen magyar fiatal sem kaphat sorkatonai behívót, mert a jövő a szerződéses hivatásos katonáé.
Magyarországon 2004-ben eltörölték a kötelező sorkatonai szolgálatot, és most? Kérdés a kérdés. Mindenki esküdözik égre-földre, hogy "De ugyan már".
Bocs, de van egy kis baj, mert ha semmi hátsó szándék nem vezérli a kormányt, akkor mire véljük, hogy ismét lajstromba veszik a hadra foghatókat. Állítólag nem lesznek látványos összeírások - minek is, hiszen már egy ideje "istenszememindentlát" -, pártunk és kormányunk egyszerűen begyűjti legszemélyesebb adatainkat és kész.
Mit szólsz ehhez Attila? - itt van már megint az ok "előkotorni azt a kartotékot, mely jogom sérti meg", jó tudom, neked még azt a bizonyos rakodóparti üléshez való jogodat is megsértik, pedig kire, mire lehet veszélyes egy csendben ülő, szoborrá lényegült alak - gondolod te, de nagyot tévedsz, néha a csend sokkal beszédesebb az üvöltésnél. Különösen igaz ez egy magadfajta gondolkodóra, akitől megszoktuk a szavak mágiáját, és aztán egyszer csak csendben vagy, nos, ez sokkal fenyegetőbb minden kiáltásnál, hiszen Te jól tudod, hogy a szünet a zenei alkotás egyik legfontosabb része.
És most tessék: a kiabáló, mindenkit elhallgattatni, legyőzni akaró hatalom előjön a hadkötelezettséggel. Azt persze nem mondhatom, hogy váratlanul, hiszen akiknek legfontosabb szava a harc és a háború, hogy a csatákról ne is beszéljek, akik jó és rossz kedvükben egyaránt kokikat és sallereket osztogatnak, azok előbb-utóbb óhatatlanul el kellett, hogy jussanak ide, a hadköteles állampolgár realizálásához. Teszik ezt annak ellenére, hogy az a bizonyos hadfi, honfi, férfi eddig is itt volt, csak mint szükség esetén természetes honvédő harcosról nem beszéltünk róla, mert minek az ördögöt kapcsolatba hozni a fallal.
Mindezt egy olyan párt hozta elő, amely annak idején ellenzékben még arról beszélt, hogy a jövőben soha, egyetlen magyar fiatal sem kaphat sorkatonai behívót, mert a jövő a szerződéses hivatásos katonáé.
Nos, kedves barátaim, mint a narancspártiak egy régi választási szlogenje is mondja: "A jövő elkezdődött", de vajon ki és hol térítette ennyire el? A kérdés természetesen szónoki, hiszen mindannyian tudjuk a választ. Tudjuk, hogy egy olyan országban élünk, ahol a kormány egyre inkább arc- és hitelességvesztő programokba masírozik bele. Mindennek az a kesernyésen ironikus következménye lett, hogy sokan civil kontrollt akarnak állítani az IMF tárgyalásokra, pedig ott csak a nemzetközi szervezetnek és egy adott kormánynak, valamint jegybankjának van/lenne helye a munkafolyamat alatt, na persze, ha az a kormány legalább egy kicsit is szavahihető, és nem zabálta még fel valamennyi hitelét a szavának.
Szerző: Pálmai Tamás | egyéb írások a szerzőtől » |
STOP
A Vélemény rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A STOP fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.

címkék
Orbán-kormány, hadkötelezettség, sorozása rovat további hírei
Orbán a kegyencekkel erős, de egy kis rádiótól fél
Brit tudósok felfedezték a hülyeséggént Magyarországon!
Tévedések végjátéka - miről is szól a listabotrány?
Orbán Viktor esete az országot felzabáló kisgömböcökkel
Győzelem napja vagy csak fegyverszünet?
Úristen! Érseki elveket emleget az egri képviselő asszony
A "kultúros" fideszes, aki nem ismeri Székhelyi Józsefet