Kucorgó demokraták
Miközben Orbán Viktor és segéderői bőszen védik Európában a magyar kormány demokratizmusát, a szerdai hírek szerint a hatalom birtokosai 2014-ig kisajátították a március 15-ei nemzeti ünnepet. A rendszerváltás óta nem először tették ezt 1848 örököseivel, de talán most a legbrutálisabban.
Az úgynevezett fiatal demokraták először 2002-ben, az első választási forduló elbukása után sajátították ki az 1848-as forradalom legfontosabb jelképét, a nemzeti trikolórból kanyarított kokárdát. Akkor Orbán személyes sértődöttsége okán fideszes szimbólummá változtatta a nemzeti jelképet, mondván: aki mellettük áll, az hordja a kokárdát március idusa után is, egészen a választás második fordulójáig.
Ezzel nyílt politika színvallásra biztatva a választópolgárokat, amivel jelentősen hozzájárult az ország lakosságának megosztásához. Az emberek az utcán aszerint vizsgálgatták egymást legalább két hétig - szórványosan még évekkel később is -, a nemzeti ünnepen túl kin van kokárda és kin nincs, akin nincs, az biztos kommunista, esetleg zsidó. Vagy mindkettő. A leginkább Orbán-hívők pedig az év minden napján magukra tűzték a nemzeti jelképet, üzenve ezzel a Fidesz-vezérnek: lojalitásuk feltétlen.
Ezúttal viszont kétharmados fölényükből adódóan sokkal súlyosabb lépésre szánták el magukat. A kormány és a Főváros gyakorlatilag einstandolta a márciusi nemzeti ünnep hagyományos helyszíneit, azokat is, amelyek a rendszerváltás óta a mindenkori ellenzék megszokott ünnepi demonstrációinak terepét jelentették. Magyarán kiszorították a politikájukkal egyet nem értő erőket Budapest ünneppel összefüggő frekventált pontjairól, ráadásul a kormány a következő két év március 15-éjén is igényt formál az említett helyszínekre.
A hatalmon lévők tették ezt annak ismeretében (vagy épp annak okán), hogy tavaly éppen március idusán a Szabad sajtó úton tartotta az elmúlt húszegynéhány év legnagyobb civil demonstrációját az Egymillióan a magyar sajtószabadságért FB-csoport által összehívott több tízezres tömeg. A hatalmon lévők cinizmusát jól jelzi, hogy a Főpolgármesteri Hivatal deklarálta: nem kívánják megakadályozni a civilek gyülekezését, hajlandók egyeztetni velük annak lehetséges helyszínéről.
Ha úgy vesszük, méltányosan járt el a Főváros az ellenzékiekkel és a rebellis civilekkel: Budapest területének túlnyomó részén megtarthatják ünnepi demonstrációikat. Pesthidegkúton, Mátyásföldön vagy a ferencvárosi Dzsumbujban például nem akadályozzák kormánypárti tömegek az ellen ünnepét.
Van azonban javaslatom egy beszédesebb nevű helyszínre. Demonstráljanak az ellenzékiek a rákoskerti Kucorgó téren. A hazai demokraták - nyilván a magyar demokráciát féltő külföldi jogvédőkhöz és politikusokhoz hasonlóan - nem ismerik a helyi viszonyokat, így csak kucorogva élik meg a honi gyülekezési és szólásszabadságot. Ott a helyük Rákoskerten.
Szerző: Bencsik Gyula | egyéb írások a szerzőtől » |
STOP
A Vélemény rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A STOP fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.

címkék
március 15, ünnep, területfoglalás, Fidesza rovat további hírei
Orbán a kegyencekkel erős, de egy kis rádiótól fél
Brit tudósok felfedezték a hülyeséggént Magyarországon!
Tévedések végjátéka - miről is szól a listabotrány?
Orbán Viktor esete az országot felzabáló kisgömböcökkel
Győzelem napja vagy csak fegyverszünet?
Úristen! Érseki elveket emleget az egri képviselő asszony
A "kultúros" fideszes, aki nem ismeri Székhelyi Józsefet