2014. szeptember 24. szerda | 39. HÉT | 267. NAP | 02:26 | GELLÉRT, MERCÉDESZ

Navracsics szemen köpte magát...

2013. január 15. | 09:54
Csalódtam Navracsics Tiborban. Pár napig azt gondoltam, van a Fideszben egy tökös gyerek, aki annyira bátor, hogy még a Főnök haverjának is be mer szólni. Azután kiderült, hogy nem bátor, csak megtévedt. Azt hitte, hogy a feketére rámondhatja, hogy fekete. Most azonban helyesbített: akkor a dolog valóban feketének tűnt, de most már szürke...

Hogy miről beszélek? Ha valaki nem jött volna rá, Bayer Zsolt cikkéről, és Navracsics arra való reagálásairól. Ha nem baj, akkor nem idézek B. úr cigányokat állatként emlegető írásából.

Navracsics Tibor szavait viszont idecitálnám. Azt mondta ugyanis Kálmán Olgának az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, hogy "olyan embernek nincs helye egy közösségben, aki emberek egy csoportját állatnak tartja". A Fideszben egyébként Navracsics volt az egyetlen, aki ezt így ki merte jelenteni. Ugyanabban a műsorban a rezsicsökkentésért felelős párttársa, Németh Szilárd már jóval gyávább volt. Szegény csak arról akart beszélni, hogy ő mennyit dolgozik azért, hogy kevesebbet fizessünk a villanyért, de Olga tőle is rákérdezett a Bayer-ügyre. Természetesen Németh úr sem olvasta a cikket, de a műsorvezető kitolt vele: idézte B. úr fércművének legdurvább sorait. Mire a rezsivédő (aki egyébként pártja etikai bizottságának a tagja) csak annyit nyögött, hogy majd ha jön valamiféle megkeresés feléjük, akkor kivizsgálják az ügyet. Nagyjából olyan volt ez, mint amikor Dávid Ibolya az MTK pályán történt durva zsidózáskor ("indul a vonat Auswitzba"), csak annyit bírt mondani: nem értek a focihoz...

Szóval a Fideszben Navracsicson kívül mindenki úgy tett, mintha normális dolog lenne a rasszizmus. Azután történt valami: vagy rákoppintottak a bátor miniszter orrára, vagy ő maga jött rá, hogy túllőtt a célon, amikor normálisan gondolkodó ember módjára mert nyilatkozni. Akár ez történt, akár más, az biztos, hogy Navracsics szembe köpte saját magát. A Hír TV Rájátszás című műsorában ugyanis legutóbb már azt mondta, hogy Bayer újabb (az előzőt szánalmasan magyarázó) cikke fontos a történet szempontjából, mert nagyon sok mindent helyre tesz, bebizonyítja ugyanis azt, hogy Bayer Zsolt meg tudja írni ezt a problémát úgy is, hogy ne legyen túl éles a nyelvezete.

Lefordítom: ha én egyszer teli pofával szidom a kocsmában a szomszédom kurva anyját, az bűn. De ha egy héttel később azt mondom, hogy nem gondoltam én a dolgot komolyan, akkor minden a legnagyobb rendben van. A baj csak az, hogy a kocsmában már az első anyázáskor úgy vágnak pofán, hogy kiesik a felső fogsorom. Azután selypeghetek én már bármit. Na ez a pofán vágás maradt el Bayernél. Persze azért ne essünk túlzásokba, és ne hasonlítsuk a kocsmát a Fideszhez.

A kocsmában mégiscsak vannak bizonyos szabályok, amiket illik betartani.


Szerző: jaszkari   |  egyéb írások a szerzőtől »   |   STOP


A Vélemény rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A STOP fenntartja magának a kéziratok rövidítésének és szerkesztésének jogát.

címkék
Navracsics Tibor, Fidesz, Orbán Viktor, Bayer Zsolt


a rovat további hírei
Rejtélyes félelem igazgat a Fideszben Milyen jelölt Páva Zsolt és a bélsárt emlegető civilje? A tízezer kitántorgó városa Botrányos a helyzet Pécsett! Félnótások és okosok Bekávézva jutunk el busszal a Magyar Csodaországba A magyarok közös ellensége
FRISS HÍREK Több friss hír »
2014.09.23. 23:01
A románok szerint baleset és nem lincselés áldozata volt a szovátai motoros
2014.09.23. 22:50
Másfél milliós büntetés az Újpestnek, 200 ezer a Fradinak
2014.09.23. 22:36
A V4 együttműködik Japánnal
2014.09.23. 22:23
Ismét Kairóban tárgyalnak az izraeliek és a palesztinok
2014.09.23. 22:10
Performansszal tiltakoztak a szatmári színészek - csúszik a fizetés
2014.09.23. 22:00
Kutyák, akik macskákra ülnek - Videó
2014.09.23. 21:56
Levontak egy pontot a Dunaújvárostól
2014.09.23. 21:43
Bemutatták a Szaharov-díj jelöltjeit
2014.09.23. 21:29
Áder: úgy csökkent a szén-dioxid-kibocsátás, hogy bővült a gazdaság
2014.09.23. 21:16
Meghalt egy idős nő, amikor kigyulladt egy családi ház
2014.09.23. 21:03
Egy nap alatt 19 európai országba jutottak el
2014.09.23. 20:49
Pécsi győzelem a baranyai "El Classico-n"
2014.09.23. 20:43
Brutális megszorítás jön
2014.09.23. 20:36
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett
2014.09.23. 20:30
Justin Bieber: mostantól semmi pia!
2014.09.23. 20:23
Csehország nem fogja bombázni az Iszlám Államot
2014.09.23. 20:10
Rengeteg kék vércse vonul a Kárpát-medencében
2014.09.23. 19:58
Bagdy visszautasítja az MSZP állításait
2014.09.23. 19:43
Vasárnap lenne a belgrádi melegfelvonulás
2014.09.23. 19:30
A minisztérium nem látott műtrágyát Kishantoson
2014.09.23. 19:17
A válogatott Triscsuk távozik
2014.09.23. 18:46
Ismét bevásárol a Waberer's
2014.09.23. 18:31
Október elején megjelennek az első uniós pályázatok
2014.09.23. 18:15
Merkel szerint sikeresek a görög reformok
2014.09.23. 18:05
Az X-Faktor mentora visszavett az arcából
2014.09.23. 18:01
Kunhalmi: Tarlós István "eltékozolta" a főváros vagyonát.
2014.09.23. 17:56
Készülnek az újabb paksi szerződések
2014.09.23. 17:35
Két jelentős katalán bank lelépne
2014.09.23. 17:05
Milliárdokkal károsította meg a cseheket a szeszmaffia
2014.09.23. 16:55
A megakadás után visszatérőben a kínaiak adakozási kedve
TOP HÍREK
1/5
fotó, videó
CHF / HUF
257.17

címkefelhő
kövesse a STOP-ot
a facebookon
Amikor a lányok összejönnek
Két remek sorozatnak lehetünk, sajnos csak szemtanúi, de még így is megéri!
Sosanne a szőke ciklon
Kedveli a bevállalós pasikat, hiszen ő is mindent bevállal.
Anna a konyhatündér
Mindent és mindenkit megfőz a tüzes szemű Annácska.